USA;költségvetés;Donald Trump;

2018-02-09 06:33:00

Szenátusi egyezség a költségvetésről

Megállapodás született Washingtonban a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták szenátusbeli vezetői között a pótköltségvetésről. Így elkerülhető a szövetségi kormányzat újabb leállása.

Az alku értelmében a rendes költségvetésen felül további 300 milliárd dollár elköltését tennék lehetővé a következő két évben. A republikánusok a Pentagon forrásainak növelését könyvelhetik el eredményként, a demokraták pedig különböző hazai programokra – így például floridai és texasi katasztrófaelhárításra, infrastruktúrafejlesztésre, a veteránok támogatására – harcoltak ki több pénzt.

Mindkét párton belül vannak azonban elégedetlenkedők: a republikánusok táborában a szélsőséges „teapártiak” sokallják a demokraták követelésére megadott összegeket, a demokraták leginkább liberális szárnya pedig azt hiányolja, hogy a törvénycsomagba nem került be az illegális bevándorlónak számító fiatalok amerikai tartózkodásának a törvényesítése, holott erre vonatkozóan korábban a republikánusok részéről is elhangzottak ígéretek. Tény ugyanakkor, hogy a demokraták sem mentek bele ennek a Fehér Ház által követelt ellentételezésébe, nem hagyták jóvá a mexikói határra tervezett védőfal építési költségeit.

Donald Trump elnök Twitter-üzenetben méltatta a megállapodást, kiemelte, hogy az nagyon fontos a hadseregnek. Egyúttal sürgette, hogy mindkét párt törvényhozói támogassák azt. Chuck Schumer, a szenátusi demokrata csoport vezetője is "áttörésről" beszélt.

Az egyezséget még csütörtökön szavazásra kívánták bocsátani a szenátusban, azzal, hogy ha sikerül biztosítani a szükséges többséget, rögvest átküldik a törvényt a képviselőházba megerősítésre. Éjfélig le kellett bonyolítani az egészet, mert egyébként csak addig volt felhatalmazása az amerikai szövetségi kormánynak az esedékes kiadások folyósítására. Az idén egyszer már leállt emiatt a kormányzati apparátus nagy részének a működése, igaz, csak másfél napra, de a kongresszus két háza lényegében tavaly december eleje óta újra meg újra mindig csak néhány héttel hosszabbítgatta azt a határidőt, ameddig fedezik a kormányzat működését. Ez a mostani alku hosszabb távra rendezheti a kérdést.