Reflex;Németország;Merkel;kormányalakítás;bírálók;

2018-02-12 10:44:00

Merkel hallgat a bírálókra

Egyre többen bírálják saját pártján belül a kancellárt amiatt, mert túl nagy engedményeket tett a koalíciós tárgyalások során az SPD-nek.

Angela Merkel német kancellárt számos bírálat érte pártja részéről azóta, hogy az uniópártok megállapodtak a közös koalíciós kormányzásról a szociáldemokratákkal. A CDU-nál nehezen emésztik meg, hogy két kulcspozíciót kellett átadniuk más pártoknak: a pénzügyi tárca az SPD-hez, a belügyi pedig a testvérpárthoz, a CSU-hoz került. Ugyan a végleges kormánylista nem ismert, sokan azt követelték, fiatal személyiségek kerüljenek a kabinetbe a kereszténydemokraták részéről, akik megjelenése már a CDU megújulását vetíti előre. A CDU ifjúsági szervezete felszólította a párt vezetését, hogy a február 26-án esedékes pártkongresszusig nyilatkozzon arról, kiket szán az egyes minisztériumok élére. Merkel azt közölte, támogatja a kérést.

Merkel a jelek szerint odafigyelt ezekre a bíráló hangokra. A ZDF Berlin direkt című műsorában azt közölte, „most arra kell figyelnünk, hogy olyan személyeknek kell lehetőséget adnunk, akik komoly politikai pálya előtt állnak”. Megerősítette azonban azt is, hogy további négy évig marad kancellár. Ezzel megcáfolta azokat az értesüléseket, amelyek arról szóltak, hogy mandátuma mintegy felénél átadja a helyét egy fiatalabb politikusnak. „Négy évet ígértem. S olyan ember vagyok, aki meg is tartja, amit ígért” – jelentette ki Merkel. Ez érvényes a pártelnöki tisztségre is. „Mindkét posztot én töltöm be” – utalt rá hozzátéve, hogy erre a stabil kormányzás miatt is szükség van. „Ezért így is marad” – tette hozzá.

A német kancellár tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint csorba esett volna tekintélyén. Ugyanakkor megérti azokat, akik csalódtak amiatt, hogy a szociáldemokratáké lett a pénzügyi tárca. (A CDU-nál azért bosszankodnak, mert az SPD tavaly szeptemberi, történelmien gyenge, 20,5 százalékos eredménye után szerzett, illetve tartott meg rendkívül fontos minisztériumokat a következő kabinetben.) Angela Merkel ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, kétségtelen, hogy kis árat kellett fizetniük a stabil kormányzásért. Felelőtlen lett volna azonban hagyni, hogy a közös kormányzás a tárcák elosztása miatt bukjon meg. Most azonban a CDU új csapattal vág neki a további négy évig tartó nagykoalíciónak, ezért arra kell figyelni, hogy ne csak a hatvan év felettiek kerüljenek a tárcák élére, hanem fiatalabbak is – közölte a kancellár.

Roland Koch egykori hesseni miniszterelnök, akit évekkel korábban az esetleges következő német kancellárként is emlegettek, felszólította a Merkelt arra, oldja meg az utódlás kérdését. „A pártvezetés adós még azzal a válasszal, hogyan néz ki a jövő generációja, amely felelősséget vállal majd az ország sorsáért” - fejtette ki a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Koch, aki egykor Merkel

ellenlábasa volt a CDU-ban, értelmetlennek tartaná, ha a pártvezetésben újabb négy évig várnának a generációváltással. Nicola Beer, az FDP főtitkára pedig a Twitteren kifejtette:? „Merkel valóban azt hiszi, hogy mindenről egyedül dönthet?”

A kereszténydemokratáknál olyan hangok is vannak, amelyek szerint újra kellene tárgyalni a tárcák elosztását. Armin Schulz, a Bundestag belpolitikai bizottságának vezetője úgy vélte, azzal, hogy Martin Schulz távozik az SPD éléről, valamint a külügyi tárcavezetésről is lemondott, új helyzet állt elő. Merkel ezzel szemben hallani sem akar erről. A kancellár fájdalmasnak, de elfogadhatónak nevezte a pénzügyi tárca elvesztését. Azért sem lehet szó erről, mert ha ismét elkezdenének vitázni a minisztériumok sorsáról, azzal negatívan befolyásolhatják a szociáldemokrata tagság szavazását, amelyen arról döntenek, zöld utat adnak-e a további négy évig tartó nagykoalíciós kormányzásnak.

Az SPD-nél szintén nagyon is napirenden van a generációváltás. Az már biztos, hogy Martin Schulz távozik a szociáldemokraták éléről. Andrea Nahles frakcióvezető veszi át a helyét ideiglenes jelleggel, őt három hónap múlva, az SPD kongresszusán erősíthetik meg pozíciójában. A párt balszárnya azonban bírálja az eljárást, egyes tagjaik szerint az SPD tagjainak kellene szavazniuk az új elnök személyéről.