kutatás;Moszkva;repülőgép-szerencsétlenség;

2018-02-12 10:57:00

Repülőgép-katasztrófa Moszkvánál - Megvan a második fekete doboz

Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - informál az MTI  a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma alapján. 

A terepen a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) mintegy 70 szakértője is vizsgálódik. A roncsok mintegy harminchektáros területen szóródtak szét, ennek hétfő délelőtt átkutatott mintegy 10 százalékán több mint 200 emberi maradvány és a géproncs mintegy 30 darabját találták meg. Megtalálták a gép második feketedobozát is. A helyszín elsődleges átvizsgálásával várhatóan hétfő estig végeznek, a részletes kutatás akár egy hétig is eltart.

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-asa vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarernyőkről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyerek - és hatfős személyzete életét vesztette. A járaton a jelentések szerint három külföldi - azeri, illetve svájci - állampolgár utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen Moszkvában, négyen Szaratovban, hárman Szentpéterváron, a többiek pedig az ország más részein éltek.

A Kommerszant című gazdasági napilap szerint a szakértők jelenleg a hajtómű kigyulladását, a sebességmérő meghibásodást, a jegesedést és a pilóta hibáját tartják a legvalószínűbbnek a tragédia lehetséges okai közül. A terrortámadást a lap szerint nem sorolják ezek közé, de nem is vetették el véglegesen. Az áldozatok azonosítása Moszkvában történik majd. Hozzátartozóiktól Orszkban hétfőn kezdik meg a mintavételt. Orszkban hétfőn gyásznapot tartanak, Moszkvában pedig a tragédia miatt törölték a hétfőre tervezett farsangi mulatságokat.