USA;költségvetés;Donald Trump;infrastruktúra;védelmi kiadások;

2018-02-14 06:32:00

Főként a hadsereg jár jól

A védelmi kiadások gyors növelése mellett infrastrukturális fejlesztésekre is több pénzt szánna Donald Trump a jövő évi amerikai költségvetésben.

Az elnök által washingtoni idő szerint még hétfőn közreadott tervezet 4,4 billió dollár kiadást irányoz elő, úgy, hogy jelentősen megkurtítja a szociális védőhálóra fordított összeget. A 2019-es büdzsével együtt terjesztette elő a Fehér Ház azt a projektet, amelynek alapján az elkövetkező tíz évben 200 milliárd dollár szövetségi költségvetési pénzt fordítanának infrastrukturális fejlesztésre, és ennek a támogatásnak elvben másfél billió (1500 milliárd) dollár további - állami vagy helyi önkormányzati, illetve magánszektorbeli – forrást kellene mozgósítania. Utakat, vízi utakat, kikötőket, repülőtereket korszerűsítenének a pénzből.

Ha megvalósulna az elnök költségvetési tervezete – amire teljes pontossággal soha nincs példa –, akkor az ezer milliárd dollár fölé vinné az éves deficitet. Maga a dokumentum ugyan „csak” 984 milliárdos hiányt említ, de Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója szóban elismerte: az 1200 milliárd „életszerűbbnek” tűnik, mert a múlt héten a kongresszus – a szövetségi intézmények leállását elkerülő pótköltségvetésben - további hiánynövelő lépésekről döntött, így például több pénzt szánnak a texasi és floridai természeti katasztrófák következményeinek felszámolására. Mindent egybevetve, Trump elképzelései alapján az elkövetkező egy évtizedben 7,2 billió dollár deficit halmozódna fel az amerikkai büdzsében.

„Nekünk lesz messze a legerősebb hadseregünk, erősebb, mint bármikor. Ebben a költségvetésben olyan mértékben gondoskodunk a hadseregről, ahogyan még soha” - mondta Trump az Ovális Irodában tett bejelentésében.

Az elnöki javaslat értelmében jelentős vérveszteségeket könyvelhetnének el a szegények és a középosztálybeliek helyzetét javító programok, így az élelmiszer-utalványok rendszere, a lakhatási hozzájárulás, illetve a diákhitel. Az élelmiszerjegyekhez, a lakhatási hozzájáruláshoz és a szegények egészségügyi ellátását biztosító Medicaid igénybe vételéhez az elnök javaslata értelmében munkaviszonyra lenne szükség.

A nyugellátással kapcsolatos juttatások jórészt érintetlenül maradnának, bár az idősek egészségügyi ellátását szolgáló Medicare keret 500 millliárd dollárral – közel 6 százalékkal - csökkenne. Emellett a társadalombiztosítás rokkantsági programjának számos eddigi kedvezményezettje kénytelen lenne visszatérni a munkaerőpiacra, a rokkantellátási jogosultságra vonatkozó szabályok javasolt változásai miatt.

A demokraták heves támadást indítottak Trump költségvetési terve ellen, ostorozták annak szociális érzéketlenségét, és felhívták a figyelmet arra, hogy a hatalmas deficit fő oka a gazdagoknak és a vállalkozásoknak kedvező adócsökkentés. A másik oldalról ugyanakkor a republikánusok egy része a kiadási tételeket tartja túl soknak.

Különböző szövetségi alapítványok megszüntetése mellett a Trump-terv azt is előirányozza, hogy 2025-re a NASA, az országos űrkutatási hivatal vonuljon ki a Nemzetközi Űrállomás programból, azt vegye át a magánszféra.

Donald Trump egyik választási ígérete, a mexikói határ mentén építendő, „migránselhárító” fal is szerepel Trump jövő évi költségvetési tervezetében. A törvényhozás képviselői előtt éppen most fekszik az a tervezet, amelyet Trump még tavaly nyújtott be egy 74 mérföldes falszakaszra San Diego térségében és a Rio Grande folyó völgyében. A jövő évre egy további, 65 mérföldes szakaszra – szintén a folyóvölgyben – 1,6 milliárd dollárt kér az elnök. Trump azon korábbi ígéretéről, hogy a fal építési költségeit meg fogja fizettetni Mexikóval, ebben az utóbbi dokumentumban már nincs szó.