Ausztria;menekültek;FPÖ;Herbert Kickl;

2018-02-16 06:34:00

Több országba küldenének vissza menekülteket

Három állammal, Ukrajnával, Örményországgal és Beninnel egészítette ki a biztonságosnak tekintett országok listáját a szélsőjobboldali osztrák Szabadságpárt (FPÖ) belügyminisztere, a párt agyának is nevezett Herbert Kickl. Szerinte immár ezek az országok is alkalmasak arra, hogy az onnan származó menekülteket visszafogadják, az elmenekülteket nem fenyegeti a hazatoloncolás nyomán a megtorlás veszélye.

A miniszter a héten terjeszti javaslatát az osztrák kormány elé jóváhagyásra, miközben már Kazahsztánt, Azerbajdzsánt és Türkmenisztánt is vizsgálja, hogy biztonságosnak tekinthető-e. Abból a kritériumból indul ki, hogy az adott országokban nincs halálbüntetés, illetve ha elvben van is, azokat nem hajtják végre. A biztonságosnak minősített országok listájára egy éve Algéria és Marokkó került fel, azóta az onnan érkezők száma lényegesen csökkent.

A rendelkezések értelmében három évenként kötelező ellenőrizni, hogy a menekült jogállásúak esetében fennáll-e még e státus jogszerűsége. Kickl szerint azonban a felülvizsgálatra hamarabb is sor kerülhet. Az FPÖ politikusa szerint hatékonyabb, ha a menekülteket nem magánházaknál helyezik el, hanem állami intézményekben, ahol hamarabb tanulják meg a német nyelvet, és előbb kerülhet sor munkapiaci integrációjukra is. A miniszter "koncentrált telephelyek" kialakítását szorgalmazta, ami azonban az osztrák közvéleményben nagyon rossz visszhangot váltott ki, sokakat a "koncentrációs tábor" kifejezésre emlékeztette.

Herbert Kickl az államhatár biztonságosabbá tétele érdekében utasítást adott arra, hogy a rendőrség kötelékén belül alakítsanak ki olyan különleges készenléti csoportot, amelyet néhány órán belül határvédelmi feladatra lehet bevetni.

Eközben a bevándorlási helyzet kezd normalizálódni – közölte az Idegenrendészeti és Menekültügyi Hivatal vezetője. Wolfgang Taucher szerint 2015 eleje óta 155 ezer menekültkérelmet adtak be a hatóságoknak, és mára az ügyek 80 százalékában döntés született. Ebből 2017-ben több, mint hatvanezer döntést hoztak meg. Tavaly 27 ezer esetben született elutasító határozat, ami 37 százalékkal több, mint az előző évben. A hivatalvezető május végéig a folyó 15 ezer eljárást is lezáratná, és attól kezdve hat hónapban maximálná a kérelmek elbírálásának idejét.