Németország;dízel;dízelbotrány;

2018-02-27 14:44:00

Német bíróság: kitilthatják a régi dízeleket a nagyvárosokból

Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján, tudósít az MTI.

A döntés szerint a német önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján megtilthatják a dízelüzemű járművek használatát azzal a céllal, hogy az adott település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak, de ügyelniük kell az arányosság elvének betartására, és csak végső megoldásként rendelhetik el a tiltást.

A bíróság két város, Stuttgart és Düsseldorf ügyében döntött, de az ítélet irányadó a többi 17 nagyvárosnak is, ahol a főleg a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket. A bíróság kötelezte az önkormányzatokat, hogy vegyék fel a dízelüzemű járművek kitiltásának lehetőségét a levegőminőség javítását célzó intézkedési tervükbe.

Stuttgart esetében kikötötték, hogy első lépésként a régebbi - például az Euro-4 környezetvédelmi besorolású - motorral  működő járművek kitiltását kell mérlegelni, és az Euro-5 besorolású motorral szerelt járművek használatát legkorábban 2019 szeptember 1-jétől korlátozhatják. Azt is meghagyták, hogy bizonyos foglalkozási csoportokra és az érintett területek lakosságára kivételeket kell meg megállapítani.

Mindez több millió tulajdonost érinthet. Járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, és ebbe Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró szavai szerint bele kell törődniük, kártérítést nem követelhetnek. A motor átalakítása a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.

Németországban nagyjából 15 millió dízelautót tartanak forgalomban, többségük hazai gyártmány. Az esetleges tiltások nem érintenék a nagyjából hatmillió Euro-6 besorolású járművet, így mintegy kilencmillió autó használatát lehet korlátozni. Azonban több millió dízelüzemű kisbusz, autóbusz, teherautó és kamion is közlekedik a német utakon.