Fidesz;CEU;akkreditáció;

2018-03-01 09:41:00

CEU - Akkreditáció már van, működési engedély nincs

A CEU örömmel jelenti be, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) az ötévente esedékes felülvizsgálatát követően megújította az egyetem magyar jogi entitása, a Közép-európai Egyetem intézményi akkreditációját – olvasható az intézmény honlapján. 

Szintén örömmel fogadták, hogy programjaik öt tudományterületen is a világ 100 legjobbja közé kerültek a Quacquarelli Symonds (QS) szerdán nyilvánosságra hozott, képzési területekre lebontott rangsorában.

A The New York Times híradása nyomán az egyetem akkreditációjának megújításáról többek között a Klubrádió és a b1.blog is beszámolt, emlékeztetve arra: az intézményt bezárás fenyegette, mivel az alapító, Soros György miatt a kormánytámadások egyik első számú célpontja lett. Az egyetem végig fenntartotta, hogy az üzletember immár nem szól bele a működésébe. A CEU szóvivője ugyanakkor közölte, hogy az oktatási kormányzat még nem írta alá azt az egyezményt, amely véget vetne a vitának.

A fenyegetés tehát nem múlt el, a működési engedély meghosszabbítását ugyanis még nem írta alá a kormány. A Magyar Nemzet úgy tudja, Palkovics László oktatási államtitkár a közeljövőben tárgyal New York állammal az egyetem működéséről.