építkezés;Paks 2;

2018-03-03 17:51:00

Paks 2 - Meglesz az első kapavágás a választások előtt?

Mégis mutatkozik némi esély arra, hogy a Fidesz még a választások előtt megejtse az Orbán-kurzus legnagyobb önigazoló beruházása, a Paks 2-es bővítés első konkrét kapavágását. Legalábbis erre utal, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján megerősítette: a Paks II. Zrt. beadta a felvonulási épületekre vonatkozó engedélykérelmét. Ezt két nappal korábban maga az állami beruházótársaság is bejelentette annak kapcsán, hogy hivatalosan is átadta a paksi munkaterületet az orosz állami fővállalkozó, a Roszatom leányvállalata, az ASE Engineering számára.

Arra egyik fél sem emlékeztetett, hogy ez már egy megújított engedélykérelem. Az OAH ugyanis év eleji sajtótájékoztatóján mintegy mellékesen megjegyezte, hogy „jogszabályi megfeleltetés miatt” első körben visszadobta a paksi bővítés első, a felvonulási épületekre vonatkozó engedélykérelmét. Fichtinger Gyula főigazgató akkor „kisebb-nagyobb megoldandó kérdésekre” utalt, de ezeket nem részletezte.

Vonatkozó kérdésünkre később Aszódi Attila bővítési államtitkár „szabványkülönbségekre” utalt, mondván: a mostani kérelmeket alapvetően az – orosz – referenciaerőművekhez szabták. (Azt nem fejtette ki, hogy az orosz cég első körben miért nem volt tekintettel a magyar szabványokra.) Bár a hivatal döntésére akár másfél hónap is rendelkezésre áll, az államtitkár hangot adott abbéli reményének, hogy – mivel a kérelem alapjait már ismerik – ez rövidebb idő alatt is megtörténhet.

Magyarán most a hivatalnál a labda: ha a több ezermilliárdos beruházás első engedélyét néhány nap vizsgálódás után kiadja, még látszik esély arra, hogy a Fidesz a választások előestéjén egy fajta látványos kampányeseményként megejtse az első kapavágást. Az ilyen tárgyú politikai igények elé az OAH vélhetőleg nem gördít gátat: a napokban legalábbis kiderült, hogy a Paks 2-es beruházás engedélyeztetéséért felelős OAH több vezetője „szakértőként” részt vett a beruházás előkészítésében, ami súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel. Erről az OAH-honlapon nem leltünk közlést.