Kalandpark - 1958

Szerettem abban a házban lakni. Öt emelet, nagy, sárga keramitkockákkal kirakott udvar, két lift. Itt lakott az összes barátom, de az is lehet, hogy azért lettek a barátaim, mert ők is itt laktak. Együtt jártunk iskolába, délután a Ligetbe focizni. Gárdos a harmadikon lakott a szüleivel és a nővérével, aki már tűsarkú cipőt viselt, és saját ridikülje volt. Mágori Guszti, a számtanzseni a negyediken, Vidor, a sakktehetség a földszinten. De leginkább Portofán Évi miatt volt érdemes itt lakni, aki már hat évesen balettművésznek készült, és fehér tüllruhájában az udvari porolónál gyakorolta a Pas-de-deux mozdulatsorát. Ráadásul szerelmes volt belém, hetente levelet hagyott az omladozó vakolat réseiben.

Apukám hivatalnok volt, reggel aktatáskával indult munkába, este tért haza, akkor újságot olvasott, a rádióban meghallgatta a híreket. Ha valami érdekeset hallott, azonnal felhívta valamelyik ismerősét telefonon.

- Hallottad, hogy Hruscsov Pekingben tárgyal? Nem lesz ebből baj?

Anyukám megpróbált vacsorát főzni, de a végén általában parizert ettünk zsírpapírban vagy szardíniát dobozból, hogy azután apukám hódolhasson kedvenc időtöltésének, a cigarettázásnak. A nappaliban állt, a nyitott ablaknál és hallgatta, milyen zajosan mosogat anya.

Többnyire az íróasztalomnál ültem, készültem az úttörőéletre, olvasgattam a 12 pontot. Egyszerűnek látszott, semmi különös, és semmi érthetetlen. Szeretem hazámat, a népek barátságát, a békét szolgálom. Ennél világosabban nem lehet fogalmazni. Igen, szeretem hazámat, főleg azt a részét, ahol éltünk, a Hernád utca és a Nefelejcs utca környékét és a Városligetet. Ez volt az én hazám. A népek barátsága és a béke szolgálata már nehezebb ügy volt.

- Hogyan szolgálhatnám a békét? - kérdeztem apukámtól egyik este, ő azonban nem válaszolt. Sok minden érdekelte, de a béke védelme nem tartozott közéjük.

- Ki írta a 12 pontot? – kérdeztem azután, de apukám erre sem válaszolt.

Kiállok a magam és a mások igazáért. Mi a magam igaza és mi másoké? Sokan azt gondolják, hogy könnyű igazat mondani, pedig ez nem igaz. Felnőtteknek igazat mondani, az meg majdnem lehetetlen.

- Van neked igazad? – kérdeztem másnap Gusztitól, iskolába menet. – Mert szeretnék kiállni mellette.

Guszti azonban azt felelte, őt nem érdekli sem az igazság, sem az úttörőélet, ő rakétákat szeretne tervezni.

Havonta volt lakógyűlés, nyáron az udvaron, télen a légoltalmi pince kísérteties fényeinél. Pavlovics, a házmester mindig elmondta, hogy a lakógyűlés a népi demokrácia alapja, ennek megfelelően viselkedjünk.

Egy évvel később apát Svájcba küldte a kormány dolgozni, mi is mentünk vele, megszakadtak a barátságok. Évike többször is írt, de egyik levelére sem válaszoltam.

Aztán én diplomata lettem, Guszti az amerikai rakétatervezési programnál kapott munkát, Vidor Izraelben egyetemi tanár. Évikét egyszer láttam egy amerikai magazinban, a New York City Balett táncosnője lett. Gondoltam, most válaszolok a levelére, de aztán rájöttem: bizonyára késő.