kormány;menekültek;Migration Aid;"vadászat civilekre";

2018-03-22 06:08:00

Vadászat magyar civilekre - Külföldi ügynökökkel

Gyanús körülmények között hívták külföldi találkozóra a sorosistának bélyegzett civileket. Egy beszélgetés részletei a kormánysajtóban jelentek meg.

Több, menekültek segítésével is foglalkozó, a Fidesz által közellenségnek kikiáltott magyar civil szervezetet is megkerestek e-mailen és telefonon valójában nem is létező, külföldi információtechnológiai cégek ugyanazzal a fedőtörténettel. E szerint a menekülteket azonosító biometrikus rendszer kiépítéséhez kerestek szakértőket. A megkeresett civil szervezeteknek, így a Migration Aid-nek és a Helsinki Bizottságnak is azt ajánlották, hogy a képviselőik menjenek ki velük Bécsbe tárgyalni. Azt nem indokolták meg, hogy miért nem a magyar fővárosban akartak találkozni a magyar civilekkel. A Helsinki Bizottság vezetője, Pardavi Márta lapunknak elmondta: a Smart Innotech nevű, nem létező cég képviselője február végén e-mailen, majd telefonon is megkereste, ám végül az egész gyanúsnak tűnt, és semmilyen kapcsolat nem jött létre a céggel. Pardavi hozzátette: az év elején a Smart Innotech mellett két másik külföldi cég is próbálkozott náluk lényegében ugyanezzel a történettel.

A Migration Aid vezetője, Siewert András elfogadta a meghívást. Január elején kiutazott Bécsbe és találkozott a Grigorij Alexsandrovként bemutatkozó emberrel, és állítólagos finn kísérőnőjével, majd február végén újabb tárgyalás következett. Siewert András lapunknak is elmondta: az első találkozó után számára nyilvánvaló volt, hogy ügynökökkel van dolga, akik a találkozón arra próbálták rávenni, hogy beszéljen valami olyanról, ami illegális tevékenységnek számít. Siewert állítása szerint Bécsből hazaérve felvette a kapcsolatot az ilyen ügyekben illetékes magyar hatóságokkal. A Migration Aid vezetője megemlítette: ekkor már ő is hallott arról, hogy más civil szervezetet is megkörnyékezett a rejtélyes Grigorij Alexsandrov, de – állítása szerint – kíváncsiságból mégis vállalkozott arra, hogy február végén újra leüljön vele tárgyalni, hátha kiderül, milyen szervezet áll mögötte. Titokban rögzítették a teljes, négyórás beszélgetést – miként mint később kiderült a titokzatos férfi is. A februári találkozó után a „Smart Innotech” cég weblapja eltűnt, miként Grigorij Alexsandrov is – a bécsi beszélgetésekből összevágott részletek pedig hétfőn és kedden a kormányszócső Magyar Időkben jelentek meg a Békemenet-szervező publicista Bayer Zsolt neve alatt.

Az összevágott, meglehetősen zavaros és rossz minőségű felvételből nem igazán derül ki terhelő adat a civilekre: Siewert András Grigorjev erőltetésre csak annyit mond el, hogy valamiféle adatbázist építettek a menekültekről a tranzitzónában, de azt nem tudni, hogy ez miféle adatbázis. Siewert szerint ők csak a menekültek ruhaméreteit rögzítették. (Péterfalvi Attila a NAIH vezetője szerda délután közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.) Ugyanakkor Siewert beszélt arról is, hogy kapcsolatot tart fenn több civil szervezettel, amit a Magyar Idők, illetve a Fidesz arra használt, hogy a „Soros-hálózat” létét bebizonyítsa.

Kerestük Bayer Zsoltot, hogy pontosan honnan jutott a Magyar Időkhöz el a külföldön – Siewert szerint ügynökök által – rögzített beszélgetés, vagy hogy közzéteszik-e a teljes, vágatlan beszélgetést, de nem reagált hívásainkra, üzeneteinkre. Siewert András ellenben közölte: hamarosan közzéteszik a teljes, vágatlan anyagot, ami szerinte bizonyítja, hogy titkosszolgálati hátterű akciót vetettek be a magyar civilek ellen.

Érdekes egybeesés, hogy nem sokkal a Helsinki Bizottság és a Migration Aid elleni konspirált akciók előtt magukat potenciális támogatóknak kiadók keresték meg Dénes Balázst, a németországi székhelyű Európai Szövetség a Szabadságjogokért nevű szervezet vezetőjét és titokban felvették a Dénessel folytatott beszélgetésüket. Ebből egy részlet a Soros ellen uszító Jerusalem Postban jelent meg. Itt Dénes Balázs arról beszélt: a német kormánynál lobbizik azért, hogy gyakoroljanak gazdasági nyomást Magyarországra a külföldi támogatásban részesülő civil szervezeteket korlátozó törvény visszavonásának érdekében. Szíjjártó Péter külügyminiszter közleményben tudatta: a magyar kormány kikéri a Jerusalem Post hangfelvételét.