Választás 2018;egészségügy;Lázár János;béremelés;

2018-03-24 13:37:00

Egészségügyi béremelést ígér Lázár

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

A kormány 2010-ben csődben lévő országot vett át, az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani - mondta Lázár János sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez jó irányba haladó, de nem lezárt folyamat.

2018-ban a kormány előre hozta a szakdolgozók béremelését, újabb jövedelemkiegészítést kaptak a háziorvosok, és rendezték a társadalombiztosítással szerződött fogorvosok munkájának finanszírozását - emlékeztetett a miniszter.
Az ellenzéki pártok a kampányban folyamatosan felhasználják az egészségügyi dolgozókat, a kormányra azonban két választás között is számíthatnak - hangsúlyozta a politikus.

Magyarországon az elmúlt években 500 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények korszerűsítésére, 77 kórház újjáépítése történt meg. Országszerte 31 új mentőállomás épült, és felújítottak 104-et, köztük a hódmezővásárhelyit - közölte Lázár János.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, a makói és hódmezővásárhelyi kórház összevonása után a kormány teljesítette fejlesztési ígéretét, az egyesített intézményben az elmúlt években 7,6 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, a társadalombiztosítási finanszírozáson felül nyújtott 4,1 milliárd forint működési támogatás mellett.

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kifejtette, az elmúlt években az intézményben az ellátás színvonalát és a betegbiztonságot szolgáló beruházás több történt. Emellett mindkét városban egészségfejlesztési irodákat alapítottak a térség népegészségügyi helyzetének javítására, és több lépcsőben megtörtént az épületek energetikai korszerűsítése, rendszeresek voltak a szakemberek képzését szolgáló programok.

Az intézményben jelentős béremelés valósult meg: nyolc év alatt - 2010 óta - az orvosok alapbére két-háromszorosára növekedett, a szakdolgozók jövedelme is megduplázódott - mondta a főigazgató. Példaként a 2010-es 148 400 forintos kezdő szakorvosi bruttó alapbért említette, amely az idei évre 461 200 nőtt. Egy ilyen szakember nettó jövedelme havonta négy hétköznapi és egy hétvégi ügyeletet vállalva és a három gyermek után járó adókedvezménnyel 580 ezer forint körül alakul jelenleg - tette hozzá Kallai Árpád.

Közben Budapesten egészségügyi dolgozók készülnek a délutáni tüntetésre.