bíróság;kinevezések;Vasvári Csaba;Handó Tünde;

2018-03-26 14:15:00

Handónak papírja van arról, hogy visszaél jogkörével

Hiába pályázott és nyert a legalkalmasabb jelölt, az Országos Bírói Hivatal vezetője különféle trükköket vetett be, hogy ne kelljen kinevezni.

A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfői, első fokú döntésében kimondta, hogy Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnökeként egyértelműen visszaélt a jogkörével, írja az Index.hu.

Handó Tündét - valamint a Fővárosi Ítélőtáblát és a Fővárosi Bíróságot - Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírója perelte be, amiért szerinte a bírósági vezetők kinevezésekor visszaél a hatásköreivel, és csak azt nevezi ki vezetőnek, akit akar.

Vasvári a Fővárosi Ítélőtábla egyik posztját nézte ki, két pályázaton is indult, és mindkettőn első helyen végzett. Handó mégsem nevezte ki, inkább eredménytelennek nyilvánította a pályázatokat, mondván, már indokolatlan a poszt betöltése. Aztán új pályázatokat írt ki ugyanoda.

A Fidesz alatt tovább centralizált bírósági igazgatási rendszer egyik legsúlyosabb működési anomáliájáról született ma elsőfokú ítélet. Az ügy előzménye, hogy a Fidesz a 2010-es kormányváltás után példátlan hatalmat adott a szervezeti ügyekben döntő csúcsszerv, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének. A pozíciót 2011-től Handó Tünde töltötte be - aki nem mellesleg Szájer József fideszes EP-képviselő felesége.

Handó a bíróság szerint egyértelműen visszaélt a elnöki jogkörével, amikor az ítélőtáblai posztról szóló pályázat eredménytelenné nyilvánítása előtt pár nappal új pályázatot írt ki a posztra, illetve ezt később megismételte. A határozatai jogellenességét kimondó ítélet nem jogerős, de a döntés így is hatalmas presztízsveszteséget jelent Handó Tündének.

Azt, hogy egy elég nyilvánvaló túlkapást követően ténylegesen elmarasztalják-e Handó Tündét, a bíróságok függetlensége tesztjének is tekinthető. Az Index szerint perben döntő bírói tanács tagjai némileg a saját karrierjüket is kockáztatták.

A teljes cikk itt olvasható.