úszás;Gyurta Dániel;

2018-03-27 16:26:00

Gyurta Dániel visszavonult

Az olimpiai bajnok abban biztos, hogy nem edzőként folytatja pályafutását, és továbbra is minden nap lemegy az uszodába.

Bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel, olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok, kétszeres Európa-bajnok úszó. A sportoló a Komjádi uszodában búcsúzott, beszéde közben könnyeivel küszködött, amikor felidézte, mennyi segítséget kapott a családjától, a szüleitől. Felidézte, ahogy édesanyja minden reggel hajnali fél 4-kor kelt annak érdekében, hogy őt fél 5-kor már friss reggeli várja az ébredéskor. Beszéde után Gyurta fiatal úszótehetségekkel úszott 50 métert a medencében, majd egy-egy pólót ajándékozott nekik, melyre élete legjobb eredménye 200 m mellen, a 2:07.23 perc szerepelt, ezzel az idővel – ami akkor világbajnoki csúcs és Európa-rekord volt – lett világbajnok 2013-ban Barcelonában.

„Amikor én versenyeztem, Rózsa Norbert, aki korábban a 200 m mell legjobbja volt, azt mondta nekem, érjek el nála jobb eredményt, nekem ez rengeteg motivációt jelentett – emelte ki Gyurta. – Én azt szeretném, ha ezek a gyerekek, akik most velem úszták, az én egyéni csúcsomat múlnák felül.”

A sportoló a Népszavának elmondta, azért döntött a visszavonulás mellett, mert már nem tudott a saját mércéje szerint maximális teljesítményt nyújtani az edzéseken.

„Mindig száz-száztíz százalékra törekedtem, de mostanában úgy éreztem, hogy a testem túlterhelése nélkül már csak kilencven százalékra vagyok képes, ami nekem nem elég – hangsúlyozta a 28 éves versenyző. – Az izmaim nem bírtak többet. Az uszodától nem szakadok el, minden nap lemegyek úszni, hiszen ez az életem.”

Az úszószövetség nem tudta
Wladár Sándor, az úszók elnöke lapunknak azt mondta, a bejelentés előtt pár perccel tudta csak meg, hogy Gyurta bejelenti visszavonulását.
„Amikor megérkeztem a Komjádi uszodába, még nem tudtam, mi hangzik el, Kulcsár Krisztián mondta el, miért jöttünk ide – nyilatkozta a vezető lapunknak. – Gyurta Daninak csak a sportpályafutása ért véget, az úszósport továbbra is számít rá, jelenleg is ő vezeti a sportolói bizottságot, ami fontos feladat. Amikor én abbahagytam, nagyon nehezen tudtam átállni a civil életritmusra, például az is nagyon elfárasztott, ha sokáig kellett valahol egy helyben állni, annyira megszoktam, hogy a nap nagy részét versenyzőként vízben töltöttem.”

A jövőjét firtató kérdésre Gyurta lapunknak azt válaszolta, nem tudja, hogy sportvezetőként vagy civilként folytatja életét.

„Abban egész biztos vagyok, hogy nem leszek úszóedző” – jelentette ki a sportoló, aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és vezetője a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának is.

Nagyon nehéz lesz neki
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint nagyon nehéz egy sikeres sportolónak átállni a civil életre.
„Ilyenkor egyik pillanatról a másikra kikerül az érdeklődés középpontjából az ember, egészen másképp néznek rá, ha már nem sportol – mondta a sportvezető a Népszavának. – Nekem volt felépített, jól előkészített civil életem, amikor abbahagytam a vívást, de így is nehezen ment az átállás. A napi edzések adtak egy keretet a napjaimnak, az életemnek, ami elveszett. Sok múlik ilyenkor a közvetlen környezeten, hogy mennyi támogatást tud adni a sportolónak. Azt gondolom, minden sportolónak jól meg kell fontolnia a döntést a visszavonulásról, és időben elő is kell ezt készíteni, hogy könnyebben menjen az átállás a civil hétköznapokra.”