Sebes György: Kampány-etetés

Na, most akkor tessék választani! És ezúttal nem a sorozatok, a filmek, vagy a különböző színvonalú vetélkedők között, hanem igazából. A tét, hogy kik jussanak a parlamentbe. Ez négyévente előálló lehetőség és mindenki élhet vele. De itt kezdődnek a problémák.

A választásra jogosult polgárok könnyen összezavarodhatnak. Csak kimennek az utcára és szembe találják magukat a pártok plakátjaival. Addigra már elolvashatták a postaládájukba bedobott újságokat, szórólapokat. Rosszabb esetben ezt személyesen is elmondják nekik a pártok kihelyezett standjain. Mindenütt szép ígéretek, szimpatikus(nak látszó) jelöltek. És akkor még nem említettük azt a tömény kampányt, ami a médiából zúdul rájuk. Mert a rádiók és a tévék segítenek (mint A Piramis, amint azt Stohl András oly sokszor elismétli a TV2 kétségkívül sikeres műsorában).

A választási kampány idején látható és hallható politikai reklámokat szigorúan szabályozzák. Ennek érdekében az utóbbi években nemcsak a választási eljárási törvényt, hanem még az alaptörvényt (leánykori nevén: alkotmány) is - többször - módosították. A részletekkel most nem untatjuk a kedves olvasókat, a lényeg az, hogy a nevükben és a szokásjog alapján még mindig közszolgálatinak minősülő médiumok kötelesek ingyen, meghatározott időkeretben és válogatás nélkül sugározni a választáson induló pártok reklámjait. A kereskedelmi rádiók és tévék számára ez szabadon választott gyakorlat, az idén az utóbbiak közül az RTL Klub és az ATV jelezte, hogy ily módon is kiveszi részét a közönség tájékoztatásából. Emellett ők saját kisfilmeket is gyártottak, amelyek közös gondolata a szavazásra való buzdítás.

FONTOS A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL - Magdi anyusnak, Vili bácsinak el is hiszik

Az átlagos néző itt már komoly bajban lehet. Mert számára kedves, jól ismert embereket - többnyire színészeket - lát, valamennyien oda jutnak, hogy "persze, elmegyek szavazni". Ez eddig rendben is van. Ónodi Eszternek, Kulka Jánosnak, a Magdi anyusként szeretve tisztelt Fodor Zsókának, a Vili bácsi szerepében elhíresült Várkonyi Andrásnak elhiszik, hogy a részvétel fontos, mi több, talán jó dolog is. Na, de azt már egyikük sem mondja meg, hogy a fülkék magányában kire kell szavazni. Könnyű lenne a helyzet, ha ezek az népszerű és kedves(nek látszó) hírességek indulnának a választáson. De nem. Ott mindenféle, többnyire sosem látott nevekkel és pártokkal találkozik a szerencsétlen választó. Mint a politikai reklámok jelentős részében egyébként, de ott nincs gond, legfeljebb továbbkapcsol.

Csakhogy most vasárnap komolyabbnak látszik a dolog. Sok-sok olyan polgár is eleget tesz állampolgári kötelességének, akinek halvány fogalma sincs arról, hogy miért, kiről és egyáltalán hogyan szavaz. A napokban beszélgettem egy első választó, Budapesten élő, nagyon szimpatikus ifjú hölggyel. Értelmiségi szülők gyermeke, a család érdeklődik a hírek és a politika iránt, ilyen kérdések gyakran szóba is kerülnek köztük. Az ifjú hölgy azonban nem tudta, mit is kell majd csinálnia, ha elmegy szavazni, arról pedig gőze sem volt, hogy miféle pártok és emberek indulnak, közülük pedig ki érdemelheti meg, hogy rá(juk) adja a voksát. Feltehetően nem járok messze az igazságtól, amikor úgy gondolom, hogy az ország nagyobbik részében ennél még rosszabb a helyzet. Az a tömeg fog dönteni, amelyik lényegében semmit sem ért az egészből. Kérdéses, hogy a saját - javuló vagy romló - helyzete alapján húzza be az X-et, vagy hallgat a médiából ömlő propagandára. És ha így tesz, akkor Orbán Viktornak hisz-e (aki persze megmondja, mit kell tennie), vagy inkább Magdi anyusnak (aki viszont nem mondja meg, de azért sejteti, hogy azért kell voksolni, mert változásra van szükség).

Nemrég egy buszon volt alkalmam hallgatni két idős hölgy - két néző - beszélgetését. Nem tudtam nem hallani, mert olyan hangerővel cseréltek eszmét. Egyikük éppen cipővásárlásból tartott haza és bár nem volt túlságosan jól öltözött, nagy örömmel újságolta, hogy alig 20 ezer forintért jutott egy párhoz. Végül a tévéműsorok után a konkrét politika is szóba került, nyugtázták, mennyire jó, hogy a kormány újabb 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal járt a nyugdíjasok kedvében. Nem kétséges, ők ezzel már meg vannak véve. Kérdés, sorstársaik közül hányan gondolkoznak egy kicsit tovább.

Végül is a kormánypropaganda - egyik oldalon a migránsozás, a másikon pedig az adományok - termékeny talajra hullhat. A tévék büszkék lennének, ha ők is ennyire eredményesen tudnának etetni. Ám nekik kicsit jobban meg kell küzdeniük a nézők rokonszenvéért, vagyis azért, hogy az ő műsoraikat válasszák és lehetőleg a reklámok idején se kapcsoljanak át más csatornára (hátha ott véletlenül nem egy másik hirdetési blokk megy).

Vasárnapig tart ez a különleges, csak négyévente ismétlődő helyzet, amikor a politika áll az előtérben. A választás napjának estéjén aztán még megharcolnak a nézőkért - a választási műsorokkal -, aztán hétfőtől visszaáll az élet a rendes kerékvágásba. Mert akármi lesz is az eredmény, akárhogyan szerepelnek is a pártok, a nézők ismét a jól megszokott sorozatok, az andalító vetélkedők és a ritkábban sugárzott jó filmek felé fordulhatnak. Újra várhatják, hogy etessék őket.

Mégiscsak ez az igazi.