Semjén;Kósa;botrányok;Simicska;Elios;

2018-04-07 07:03:00

A rénszarvas, az örökös, a lámpa meg a kémek

Hónapok óta pusmogtak arról, hogy Simicska Lajos olyan ügyeket robbant majd ki a kampányban, amelyek megrengethetik egykori barátjának, Orbán Viktornak a rendszerét. „Atombombát” végül nem dobott le, de így is számos példátlan botrány miatt magyarázkodhatott a kormány.

Elios-ügy. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel a közvilágítási pályázatokon rendre sikerrel induló Elios Zrt. közbeszerzéseinél. Ha az OLAF-jelentés megállapításai beigazolódnak, akár 13 milliárd forintot is visszatarthat Magyarországtól az Európai Unió. A vállalat Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz és köreihez volt köthető a vizsgált időszak nagy részében.

Microsoft-ügy. Az amerikai Microsoft belső vizsgálatot tartott a magyar leányvállalatánál, és gyanús közbeszerzésekre bukkant. A magyar állam ugyanis rendkívül túlárazva, bizonyos esetekben kétszeres áron vásárolt Microsoft-szoftvereket. A cég nem cáfolta, hogy a beszerzésekkel kapcsolatosan tárgyaltak a kormányfő veje, Tiborcz István testvérével is – pedig nincs is kormányzati tisztsége.

Kósa-ügy. Szabó Gáborné 1300 milliárd forintról szóló megbízást adott Kósa Lajosnak, aki állampapírt vehetett volna a pénzből. A csengeri nő azt állította, örökölte a pénzt, Kósa szolgálataiért pedig 800 millió forintos ajándék járt volna a politikus feleségének. Az ajándék kedvezményezettjét végül módosították, így az a politikus édesanyjának járt volna. Pénzmozgás azonban – az eddigi információk szerint – nem történt.

Luxusvadászatok. Semjén Zsolt ötször vett részt svédországi luxusvadászatokon, amelyek alkalmanként 4-5 millió forintba kerültek. A politikus a botrány kirobbanása után azt állította, hogy csak rokonlátogatásra ment a skandináv országba. Később viszont kiderült, a kirándulásokat nem Semjén Zsolt, hanem Farkas József vállalakozó finanszírozta, aki ráadásul több száz millió forintnyi állami és uniós pénzhez jutott 2010 óta. A vadászatok egyikén helikoptert is béreltek.

Választási csalás. Orbán Viktor kormányfőt 350 ezer forintra büntette meg az Nemzeti Választási Biztosság, mert egy óvodában kampányolt.

Rasszizmus. Orbán Viktor és Lázár János is azzal kampányolt: a cigányság a bizonyíték arra, hogy nem létezik integráció.

Rejtőzködés. A kormányfő továbbra is csak a kormánybarát sajtónak nyilatkozik. A valódi kérdésektől olyannyira óvják, hogy kampánykörútja állomásait titkolták. Ha véletlenül mégis felfedezte őt egy riporter, akkor sajtófőnöke vagy biztonsági őrök akadályozták meg a kérdésfeltevést. A pártnak – miként négy éve –, most sincs fellelhető programja.

Kémek. A kormányszócső Magyar Idők olyan egyes civil szervezeteket célkeresztbe állító cikksorozatot közölt, amelyhez a muníciót egy vélhetően izraeli, titkosszolgálati módszerekkel és méregdrágán dolgozó cég próbálta előállítani.

Jelentés. Egyre valószínűbb, hogy élesíti az EU Magyarországgal szemben a 7-es cikkelyes eljárást. Akár el is veszíthetjük az uniós támogatást.