Választás 2018;hulladék;Jobbik-Konzervatívok;ellenzék;Karácsony Gergely;Molnár Gyula;MSZP-Párbeszéd;

2018-04-12 07:04:00

Keresik a közös jövőt - Felébredni a sokkos állapotból

A jobboldali ellenzéki párt elnökségén kívül tegnap a Jobbik sokkal népesebb választmánya is tanácskozott. A Szabó Gábor pártigazgató vezetésével működő testület ülésén Vona Gábor is felszólalt, aki – a parlamenti választás eredménye ismeretében – nem csupán elnöki tisztségétől vált meg, hanem parlamenti mandátumától is.

Sokan úgy érezzük, mintha családtagunkat vesztettük volna el, de mindannyian tudjuk, hogy előre kell nézni – állapította meg Mirkóczki Ádám. Közlése szerint Vona „felszabadult és őszinte” beszédet mondott, amit a jelenlévők nagy tapssal fogadtak. A beszéd tartalmáról azonban a szóvivő nem akart részleteket elárulni, ahogyan arról sem nyilatkozott, ki lehet Vona utóda az elnöki poszton. A tisztújító kongresszust a Jobbik szeretné a lehető leghamarabb megrendezni.

Csalódottak vagyunk, de a választási eredményt nem a Jobbik, hanem a magyar társadalom kudarcának tartom – jegyezte meg Mirkóczki. A választmányi ülésen egyetlen felszólaló sem akadt, aki a néppártosodást hibáztatta volna az eredmény miatt, vagy azt javasolta volna, hogy a Jobbik térjen vissza a szélsőjobbos irányvonalhoz. Ellenkezőleg. Több hozzászóló – mondta a szóvivő – kiállt a néppártosodás erősítése mellett. A Jobbik elnöksége a tegnapi ülésén ellenszavazat nélkül megszavazta, hogy hívják vissza európai parlamenti mandátumából Morvai Krisztinát. - Régóta intenzív kampányt folytat az őt delegáló párt ellen éppen olyan hazugságokkal és rágalmakkal, amelyeket a Fidesz és propagandasajtója zúdított az elmúlt időszakban a Jobbikra. Jelentős segítséget nyújtott a választási csalásoktól sem visszariadó, diktatúrát építő Fidesz hatalomban tartásához, amely egy egykori jogvédőtől szégyen - közölte a Jobbik.

Az MSZP is próbál felébredni sokkos állapotából, legalábbis erre utal, hogy Molnár Gyula szorosabbra fűzné a viszonyt pártja és a Párbeszéd között. A szocialisták leköszönő elnöke az InfoRádióban azt javasolta, hogy a parlamentben MSZP-Párbeszéd frakciószövetség jöjjön létre, sőt az EP-, valamint az önkormányzati választásokon is közösen induljon a két párt. Molnár állítása szerint erre hajlanak Karácsony Gergelyék is. A Párbeszédtől azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy több forgatókönyvet is mérlegelnek, ha meglesz a döntésük, azt a zuglói polgármester fogja bejelenteni. Molnár szerint Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője biztos, hogy az MSZP-frakcióba ül be, ugyanakkor a párttól ezt kérdésünkre nem erősítették meg.

Az MSZP leköszönő elnöke egyébként úgy véli: a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek, a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalomnak, valamint az LMP-nek is van politikai felelőssége a fideszes kétharmadban. Saját felelősségét nem firtatta, de az biztos, hogy nem indul újra a pártelnökségért. Kunhalmi Ágnes viszont az ATV-ben leszögezte: vállalná a szocialisták irányítását, de még nem döntött az indulásról.

Gyurcsány Ferencék közben nem várták meg a hivatalos választási eredményt, már tegnap kihirdették parlamenti frakciójuk összetételét. (Hajdu László, Oláh Lajos, Varju László, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Székely Sándor, László Imre, Gréczy Zsolt, Arató Gergely)

Az Együtt letargikus hangulatán javíthatott Juhász Péter, a párt elnökének tegnapi bejegyzése, miszerint alig egy nap alatt 24 millió forint gyűlt össze több ezer adakozó jóvoltából a párt öt elnökségi tagjának számlaszámán. Az Együtt azért kényszerült gyűjtésbe fogni, mert a választásokon nem érték el az 1 százalékot, ezért vissza kell fizetniük a kampányra fordított, többmilliós támogatást. Juhász erről azt mondta, öt ember lakása, egzisztenciája, családja került veszélybe.