Magyar Nemzet;közösségi finanszírozás;György Zsombor;szamizdat;

2018-04-13 11:36:00

Szamizdattal jelentkezik a Magyar Nemzet szombaton

Szamizdatként jelenik meg szombaton a Magyar Nemzet: a kiadó támogatásával húszezer példányban megjelenő különszámot az újságírók maguk terjesztik, miután megkoszorúzzák a lapalapító Pethő Sándor emléktábláját, majd az Operánál csatlakoznak a civilek által szervezett tüntetéshez - mondta György Zsombor, a lap főszerkesztő-helyettese a Népszavának.

Mindez még sincs teljesen ingyen - teszi hozzá György már a Facebookon megjelent felhívásban. A nyomdaköltséghez 400 ezer forint még hiányzik, ezért mindenkinek a segítségét kéri, aki úgy érzi, rá tud szánni valamennyi pénzt a kiadványra.

A Magyar Nemzet újságírói együtt vannak - olvasható szintén a pénteki Népszavában -, tartják a kapcsolatot, és készülnek arra, hogy szombaton a Népszava Szép Szó mellékletének számukra felajánlott két oldalán is megjelenjenek..