Országgyűlés;Gulyás Gergely;Új Országgyűlés;bizottsági struktúra;

2018-04-25 18:49:00

Megvan az új Országgyűlés bizottsági struktúrája

Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról, 15 bizottság működik továbbra is - számol be az MTI. 10 bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek ellenzéki elnöke lesz. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt házszabálytól eltéréssel módosítják.

A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek - jelentette be Gulyás Gergely szerdán az egyeztetések után. A Fidesz alelnöke beszámolt arról, hogy 10 bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek ellenzéki elnöke lesz. Elmondta, hogy ezentúl a népjóléti bizottságot az ellenzék vezeti, míg a kulturális bizottságot a kormánypártok.

Gulyás Gergely közölte, egyetértés jött létre a parlament tisztségviselőiről is, minden párt tiszteletben tartja másik jelölési jogát. Az eddigieknek megfelelően öt alelnök lesz - ebből a kormánypártok hármat, az ellenzékiek kettőt jelölnek -, illetve a törvényalkotásért felelős alelnök.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.

A Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti, mondta el Varju László, a DK alelnöke az MTI-nek.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában tölti be az elnöki posztot, emellett két bizottság alelnökét adja.

A Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, nyilatkozta Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után. Pártja vezeti a vállalkozásfejlesztési bizottságot is, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak.

Házszabálytól eltéréssel módosítja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt az új parlament, ehhez az ellenzék is hozzájárult - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozat szerdai fordulója után. A kormánypárti politikus értékelése szerint ez megkönnyíti a kormányalakítás folyamatát, amelyet a legrövidebb időn belül meg kell tenni.