A túlélők felelőssége

Ha a holokausztról van szó, egyértelműen kell fogalmazni: nem szabad sem hallgatni, sem pedig megalkudni. Ez a mondat majdnem pontosan három éve jelent meg lapunkban egy interjúban, amelyet egy holokauszt-túlélővel készítettünk és az aktualitását azóta sem vesztette el. Talán elhangzik majd május 13-án, a budapesti Élet Menetén is, hiszen akitől idéztük, az esemény egyik fő szónoka lesz. Lebovits Imrét egész élete predesztinálja arra, hogy beszéljen a vészkorszak áldozataira emlékezők előtt. Végzettsége szerint gépészmérnök, tanszékvezetője volt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karának, később pedig a Műegyetem könyvtárának főigazgatója. Jövőre lesz 90 éves.

A II. világháború idején - szinte gyerekként - többször is "szerencséje" volt. Nem került Auschwitzba, mint a tiszafüredi gettóban élők többsége, köztük családjának jó néhány tagja, noha édesanyja és több rokona ott halt meg a gázkamrákban. Lebovits Imrét megmentette egy magyar királyi százados, vitéz Horváth Kálmán, mert mintegy ötven társával együtt besorozta munkaszolgálatra. Ők a keleti frontra kerültek. "Hősünknek" újra "szerencséje" volt, mert súlyos beteg lett. Donnerskirchenben - amely Mauthausen egyik melléktáborának számított - kitört a flekktífusz, 42 fokos lázzal feküdt, a falusiak letakarták és így nem vitték el, mint a többieket, akiket egyszerűen letettek a hóra, hogy ott fagyjanak meg. A hétszáz munkaszolgálatosból százötven-kétszázan maradtak életben. Későbbi felesége és annak családja is túlélte a vészkorszakot. Lebovits Éva és édesanyja a budapesti gettóban, édesapja egy Dachau melletti táborban.

A Lebovits házaspárnak április közepén újra alkalma nyílt, hogy felidézze e történeteket, mivel résztvevői voltak a Nemzetközi Élet Menetének. Kétszáz magyar fiatal mellett három túlélő is belekerült abba a delegációba, amely Auschwitz-Birkenauban, a magyar zsidóság legnagyobb temetőjében tisztelgett az áldozatok előtt. Az egykori haláltáborban 1,1 millió embert gyilkoltak meg, köztük mintegy 450 ezer magyart. A magyar küldöttség külön megemlékezést is tartott a 18-as számú barakk előtt és megtekintette az ott lévő magyar kiállítást. A Lebovits házaspár mellett az egykori auschwitzi fogoly, Forgács János is beszélt a megpróbáltatásokról és válaszolt a fiatalok kérdéseire. Az áldozatok emlékművénél rendezett gyászünnepségen beszédet mondott a lengyel és izraeli államfő, felszólalt a Jad Vasem izraeli holokauszt múzeum igazgatója, Meir Lau volt askenázi főrabbi is.

E nemzetközi megemlékezés az egyik oka, hogy - a szokásoktól eltérően - az idén nem a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja - április 16-a - környékén, hanem a II. világháború európai befejezésének évfordulójához közel, május 13-án lesz a budapesti menet. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a hazai rendezvény előbb egyszerűen nem fért bele a naptárukba. Lebovits Imre pedig lapunknak arról is beszélt, hogy nagy köszönetet érdemel Gordon Gábor, aki 16 éve kiválóan szervezi a hazai Élet Menetét. Missziót tölt be, mert általa a magyar fiatalok jobban megismerhetik a holokausztot. Hiszen - tette hozzá - az egykor történteket nem lehet egyszerűen ad acta tenni és rábízni az időre, hogy majd megoldja. A holokausztra mindig emlékezni kell, pontosan azért, hogy ne ismétlődhessen meg. "Akkor is emlékezni kell rá, ha mi, a túlélők, akik egyre kevesebben vagyunk, már egyáltalán nem leszünk" - mondta Lebovits Imre.