Országgyűlés;bizottságok;

2018-04-25 22:21:00

Lefutott bizottsági játszma

Tíz parlamenti bizottságot a Fidesz-KDNP, ötöt pedig az ellenzék vezet majd az új parlamentben. Orbán egyre közelebb a kormánynévsor kihirdetéséhez.

Megállapodott a Fidesz-KDNP és az ellenzék a parlamenti tisztségek elosztásáról. Ahogy eddig, ezután is tizenöt állandó bizottság működik majd az új országgyűlésben is. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és delegációvezetője közölte, a parlamenti mandátumarányoknak megfelelően tíz bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek pedig ellenzéki elnöke lesz. A leosztás megegyezik a négy évvel ezelőttivel, azzal a különbséggel, hogy mostantól a népjóléti bizottságot a szocialisták, a kulturális bizottságot pedig a kormánypártok vezeti majd. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy Korózs Lajos, a népjóléti bizottság eddigi alelnöke vezeti majd a testületet. Az MSZP-Párbeszédnek nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz. A részletekről Tóth később ígért tájékoztatást, ugyanis a két párt egymás között állapodik meg a posztok elosztásáról.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője a Népszavát arról tájékoztatta, hogy pártja a fenntartható fejlődés bizottságát vezeti majd, emellett két helyen – a költségvetési és honvédelmi grémiumban – alelnököket adnak. – Arról, hogy ki tölti be ezeket a pozíciókat, a csütörtöki és pénteki siófoki frakcióülésén döntünk – tette hozzá.

A nemzetbiztonsági bizottság elnökét hagyományosan a legnagyobb ellenzéki frakció adja, így az MSZP helyett a Jobbik kapta ezt a pozíciót. Gyöngyösi Márton, a párt delegációvezetője elmondta: a vállalkozásfejlesztési bizottságot is ők fogják vezetni, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak. A Demokratikus Koalíció a költségvetési bizottság elnökségét szerezte meg, Varju László, a DK alelnöke azt mondta: ma döntenek a konkrét személyről.

A Fidesz-frakció újra Kövér Lászlót jelölte házelnöknek. A jelölést Gulyás Gergely szerint valamennyi ellenzéki frakció tudomásul vette. Tóth Bertalan lapunknak elmondta, a T. Ház alelnökének a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik. A szocialistákon kívül a Jobbik is delegál egy alelnököt, de Gyöngyösi azt mondta, a személyi kérdésekről még egyeztetnek.

Orbán már döntött
Egyre inkább alakot ölt az Orbán-kabinet, sőt az atv.hu szerint a miniszterelnök már tájékoztatta is új kabinetjéről a Fidesz vezetését. Közben egyre több értesülés és találgatás lát napvilágot. A kormánylap Figyelő szerdán már "teljes névsorral" jelentkezett: e szerint Lázár János megüresedő székét Gulyás Gergely foglalhatja el, Rogán Antal pedig kabinetminiszter marad.
Azt már biztos volt eddig is, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként folytathatja a munkát, és valószínűleg Pintér Sándor belügy-, Szijjártó Péter külügy- és Trócsányi László igazságügy-miniszternek sem kell izgulnia. Simicskó István nem marad honvédelmi miniszter, helyét egy "tábornok", a kormánysajtó szerint Benkő Tibor vezérezredes veheti át. Seszták Miklós fejlesztési miniszternek is megköszönte a munkáját Orbán, a helyét Bártfai-Mager Andrea örökölheti meg. Fazekas Sándor is biztos távozó, maga jelenthette be lelépését.
Kósa Lajos nem marad miniszter. Orbán Viktor előterjesztésére a Fidesz elnöksége megválasztotta a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökének.
Mint arról a Népszava elsőként beszámolt, esélyes volt Kásler Miklós arra, hogy átvegye Balog Zoltán helyét az Emmi élén. A Gulyás Gergely miniszteri posztja miatt megüresedő frakcióvezetői posztot pedig Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester kaphatja meg.