Európai Bizottság;Brüsszel;uniós források;

2018-04-28 07:06:00

Csepegni fog az uniós pénzcsap?

Sajtójelentések szerint az Európai Bizottság arra készül, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a “Stop, Soros!” törvénycsomag miatt.

Az Európai Bizottság egyelőre elemzi a szövegtervezetet, és addig nem véleményezi a jogszabályokat, amíg a magyar parlament el nem fogadja azokat. Frans Timmermans, alapvető jogokért is felelős első alelnök nyilvános megszólalásaiban már többször elmondta, hogy behatóan tanulmányozni fogják a törvénycsomagot, és lépéseket fognak tenni, ha úgy ítélik meg, hogy szembemegy az uniós normákkal. Szakértők szerint a “Stop, Soros!” csomag hasonló kötelezettségeket róna a nem-kormányzati szférára, mint a külföldről támogatott civil szervezetekről szóló jogszabály, amit tavaly fogadott el az Országgyűlés. Ismeretes, hogy emiatt 2017-ben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Mivel a budapesti kormány nem válaszolt kielégítően az aggodalmakra, az ügy az EU Bíróságára került, amely leghamarabb az év második felében dönthet a jogszabályok uniós jognak való megfeleléséről.

Brüsszel szerint az előírások közvetett diszkriminációt valósítanak meg, és aránytalanul korlátozzák a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat, ezért sértik a tőke szabad mozgására vonatkozó uniós normákat. Emellett úgy ítélte meg, hogy megsértik az egyesülési szabadsághoz, a magánélet és a személyes adatok védelméhez való jogot is, amennyiben a támogatóval és a támogatásokkal kapcsolatos részletes adatok továbbítására kötelezi a nem-kormányzat szervezeteket.

A Népszava értesülései szerint az Európai Bizottság jövő szerdán javasolni fogja, hogy a következő uniós költségvetés csaknem valamennyi kiadási tételét – a kohéziós alapok mellett például az agrárkifizetéseket is – tegyék függővé a jogállam tiszteletben tartásától. Szó van többek között arról, hogy az uniós normákat sértő tagállamoknak járó forrásokat ideiglenesen befagyasztanák, és csak akkor nyitnák meg a pénzfolyósítás csapját, ha sikerrel felveszik a harcot a korrupció ellen és tiszteletben tartják a jogállamiság alappillérének számító független igazságszolgáltatást. Megfigyelők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a javaslat május 2-ig még módosulhat, amikor az Európai Bizottság előterjeszti a 2021. és 2027. közötti időszakra vonatkozó költségvetési tervezetet. Egyelőre az is bizonytalan, hogy a testület, illetve a tagállamok mi alapján döntenének az uniós támogatások felfüggesztéséről. Többen azt valószínűsítik, hogy a pénzbüntetés indoka az EU Szerződés 7. cikkelyes eljárásának a megindítása lenne.