Moszkva;május elseje;vonulás;Vörös tér;

2018-05-01 18:12:00

Százezren a Vörös téren - Fotók!

Több mint 130 ezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében.

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIÁÉRT! - FOTÓK: ILIYA PITALEV / SPUTNIK/AFP

A felvonulók plakátjaikon egyebek mellett tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, valamint követelték az Oroszországban megtermelt profit helyben való befektetését és a frissen végzett szakemberek foglalkoztatásának biztosítását.  A mintegy 20 millió embert tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke, Mihail Smakov közölte, hogy Oroszország-szerte 735 településen mintegy 3 millióan vesznek részt ezen a napon 378 felvonuláson és 499 nagygyűlésen.

A jelentősebb politikai pártok, így a kommunisták, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tagjai szintén majálisokat szerveztek. Az Oroszország Munkakonföderációja elnevezésű szakszervezeti tömörülés Szentpétervárra hirdette meg központi rendezvényét.  Oroszországban egyébként kedden lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében a hivatalos létminimum szintjére, 11 163 rubelre (46 ezer forintra) emelkedik a minimálbér.(MTI)