kézilabda;K&H;női;gólpárbaj;

2018-05-05 07:50:00

Női kézilabda - Tűzparancs kiadva, indul a gólpárbaj

A K&H Női Kézilabda Liga szerdai, kétgólos győri győzelemmel végződő rangadója után világossá vált, hogy amennyiben a hajrában minden a papírformának megfelelően alakul, akkor a május 23-án befejeződő idény végén a gólkülönbség dönt majd a címvédő Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria versenyében. Ennek megfelelően a hátralévő fordulókban valószínűleg a győri és a fővárosi együttes Bajnokok Ligájában edződött játékosai sem fogják majd vissza magukat, így a mai, 24. játéknapon Budapesten a Kisvárda, Győrben pedig az Alba Fehérvár gárdája számíthat intenzív 60 percre (mindkét párharc 18 órakor kezdődik).

„Magunknak tettük nehézzé a dolgunkat – sóhajtott a Népszavának nyilatkozó ETO-játékos, Bódi Bernadett. – Nem egyszerű a helyzetünk és azzal is tisztában vagyunk, hogy a szerdán mutatott játéknál többet kell nyújtanunk a Bajnokok Ligája jövő heti négyes döntőjében. A bajnoki folytatásban muszáj elfelejtenünk, hogy a gólkülönbség számít, mindenhova úgy kell odamennünk, hogy a lehető legtöbb gólt szeretnénk szerezni. Bízom a csapatban, az erőnkben és abban is, hogy mi kerülünk ki győztesen a gólpárbajból.”

A korábbi évek legszorosabb versengésében pillanatnyilag az a Győr áll jobban, amelynek gólkülönbsége +235-ös, ám fontos megjegyezni, hogy a +220-al álló Ferencvárosra eggyel több – a szombatival együtt négy – mérkőzés vár még. Így is meglehetősen komplikált a történet, de azért csak jegyezzük meg: ha az egymás elleni eredményhez hasonlóan a gólkülönbség is megegyezne a szezon végén, akkor a szabályok szerint a több dobott gólt szerző együttes nyerne.

„Mostantól minden gólnak duplán fogunk örülni. Mindent bele fogunk adni – mondta lapunknak az FTC kézilabdázója, Kovacsics Anikó. – Nem gondolom, hogy nehézségként élné meg a csapat, hogy a gólok döntenek, ebben a szituációban a görcsösségnek már nincs helye. Győrben is megmutatkozott, hogy nagyon akarjuk a bajnoki címet, változatlanul ez a célunk.”

Tűzparancs tehát kiadva: különleges befejezés következik, annyi bizonyos.