üzemanyagár;

2018-05-08 07:22:00

Üzemanyagár-rekordok

Holnaptól ismét emelkednek az üzemanyagárak: a benzin 2, a gázolaj pedig 3 forinttal lesz drágább a legtöbb hazai kúton. Ennek megfelelően előbbiért 381, utóbbiért 391 forintot kérhetnek számításunk alapján átlagosan literenként (bár egyes egységek között akár 90 forintos különbségek se kizártak). Adataink szerint ez a benzin esetében két és fél, a gázolajnál három és fél éves csúcspontot jelent. A két üzemanyagfajta adataink szerint a március közepe óta eltelt szűk két hónap során zsinórban, összesen 26-26 forinttal, közel 7 százalékkal drágult a hazai töltőállomásokon. A legutóbbi nemzetközi olajrali szintén azóta tart. Az Európában irányadó Brent típusú nyersanyag hordónkénti ára akkor 65 dolláron, tegnap viszont - 75 dollárról kilőve - már 77 dolláron állt, ami közel 20 százalékos emelkedés. Ennyit 2014 novembere óta nem adtak a termékért. A kurzus ezzel immár lényegében visszadolgozta a nagy 2014-es olajáresés felét.

Az elemzők magyarázatként jobbára a szokásos fordulatokat ismétlik. A súlyos válsággal küzdő Venezuela kitermelésének további visszaesése fenyeget. Mélyül az Egyesült Államok és Irán ellentéte is: Donald Trump amerikai elnök ugyanis felmondaná az iszlám köztársasággal kötött nemzetközi atomalkut és visszaállítaná a kereskedelmi szankciókat.

És ha ez még nem volna elég, a forint is erőteljes gyengülésnek, a másik oldalról tehát a dollár nagyarányú erősödésnek indult. Az amerikai devizáért tegnap több mnapközben int 264 forintot is elkértek, ami több mint négyhavi mély- illetve csúcspont.