Tudomány;Reflex;MTA;Magyar Tudományos Akadémia;áltudomány;

2018-05-08 11:42:00

Fellép az MTA az áltudományok ellen

Az áltudományok elleni küzdelem a célja a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával elinduló honlapnak, amelyen a közvéleményt leginkább foglalkoztató aktuális témákban ismertetik álláspontjukat a szakterület elismert szakértői.

Az MTA bejelentése szerint az új honlap hozzájárul az igazi tudomány népszerűsítéséhez és a tudományos eredmények minél szélesebb körű elfogadásához. A tudomany.hu oldalt újságíróknak, tanároknak és diákoknak, de leginkább gondolkodó embereknek ajánlják.

„A modern kor embere rengeteget köszönhet a tudománynak, annak eredményei folyamatosan hasznosulnak mindennapjainkban. Sokak szerint azonban nem elég jól, nem elég hatékonyan, sőt bizonyos kérdésekben olyan állítások is napvilágot látnak, hogy a tudomány képviselői valamiféle sötét összeesküvés részeseiként az emberiség tönkretételén munkálkodnak.

Sajnos nem meglepő vélemények ezek, mert a valódi tudomány mellett él és virul az áltudomány is. Ennek táptalaja mindig a tudatlanság, hajtóereje pedig az anyagi érdekektől kezdve a világnézeti meggyőződésen keresztül a politikai irányultságig – amiknek a tudomány világában nincs keresnivalójuk – számos dolog lehet. Küldetéstudatos megszállottak, kóklerek és csalók könnyű, de minden valós alapot nélkülöző megoldásokat kínálnak például súlyos betegségek gyógyítására, környezetvédelmi problémák megoldására, ingyen energiatermelésre– olvasható Dr. Fábián István, az MTA doktora, a tudomany.hu felelős szerkesztő beköszöntőjében.

Mint írta, az információáradatban a laikusok számára egyre nehezebb megtalálni a valós eredményeket, és könnyű elcsábulni egy-egy vonzóan tálalt, a problémákra egyszerű gyógyírt kínáló megoldás felé. A megfelelő ismeretek hiányában a közvélemény a tudományos eredményekkel szemben sokszor gyanakvó, azokat nehezen fogadja el. Ezért a kutatók munkája nem érhet véget a szakmai eredmények tudományos igényű leírásával, további fontos feladatuk a legfontosabb következtetések közérthető megismertetése a laikus, de érdeklődő emberekkel.

Illusztráció

Illusztráció

A tudomany.hu a közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel foglalkozik. A havonta megjelenő összeállítások végén honlap-, cikk- és könyvajánló segíti az egyes témák hiteles forrásainak megtalálását. Az MTA a hétfőn kezdődött közgyűlésén határozatot is elfogadott az áltudományok elleni aktívabb akadémiai fellépés érdekében. Lovász László, az MTA elnöke a közgyűlésen mondott beszédében szintén hangsúlyozta a tudomány kommunikációjának és népszerűsítésének fontosságát - derül ki az MTI összefoglalójából.