demonstráció;Parlament;Kossuth tér;tüntetés;alakuló ülés;

2018-05-08 19:54:00

Jégeső verte szét a kormányellenes tüntetést (fotók)

Összefogás kell Orbán gyűlöletpolitikája ellen. A szegények védelmére is szükség van akkor, amikor a TEK foglalja el kisgyerekes családok otthonát - hangzott el a kormányellenes demonstráción. A képre kattintva galéria nyílik! Fotók: Draskovics Ádám

Újra megtelt a Kossuth tér: közel tízezren jelezték részvételüket a Mi vagyunk a többség Facebook-csoport által meghirdetett kedd délutáni demonstráción – ami hétfő este óta tartó tüntetések nagy testvérének, partner megmozdulásának számít, és a harmadik komolyabb kormányellenes demonstráció lehet az országgyűlési választások óta.

A tüntetés hivatalosan hatkor kezdődött, de a beszédek még nem kezdődtek el, sőt, a 2-es villamos is jár a Kossuth téren, igaz, közlekedni nem igazán tud a sétáló demonstrálóktól. A helyszínt szellősen, de elfoglalják a tüntetők, akik már most 3-4 ezren lehetnek. 

Az esti tüntetés annyiban új a korábbi civil tüntetésekhez képest, hogy már feltűntek pártlobogók is, így egy nagyobb csoport idősebb tüntető DK-s lufikkal érkeztek, míg néhány lila momentumos lobogó is feltűnt a tömegben. A tömegben politikust nem igazán látni, egyedül Varju László DK-s képviselő láttuk megvillanni a DK-s -lufis különítmény mellett. Hiányoznak viszont a tüntetésekről a választások utáni első megmozdulásokon látható volt jobbikos csapatok. 

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

A téren sokan a Magyar Nemzet szerkesztősége által írt Magyar Hangot olvassák. A hangulat békés, a rendőrség csak alaphangon biztosítja a tüntetést, van, ahol azt is megengedik a tüntetőknek, hogy a Parlamentet övező láncon üldögéljen (mint e sorok írója is) amit máskor nem szoktak szó nélkül hagyni.

A beszédeket Gulyás Balázs szervező kezdte el, aki az ellenzéket szólította fel első sorban: kezdjék el a kerekasztal-munkát, fogjanak össze, hogy végre leváltható legyen a mostani korrupt rendszert. Ennek feltétele szerinte, hogy az önkormányzati választásokon egy ellenzéki jelölt induljon a Fidesz egy embere ellen – így a kormánypártról egyértelműen kiderülne Gulyás szerint, hogy nem képviseli a többséget. A legfontosabb célnak a szervező most a józsefvárosi júniusi önkormányzati választást nevezte, ahol az ellenzék megmutathatja, mire képes közös erővel.

"Kell egy közös történet, ami szemben áll Orbán Viktor gyűlöletpolitikájával. Hiszen Orbán sem keresztény, sem demokrata" - hangsúlyozta Gulyás, amire a tömeg nagy fújolással válaszolt.

Rendőrsorfal mögött ünnepelték magukat

Ezután egy "igazi kereszténydemokrata" - a KDNP-ből kilépő Lukácsi Katalin szólalt fel, aki emlékeztetett: emberi Magyarországot kell építeni, szövetséget kötni egymás között. "A harmadik kétharmad nem könnyíti meg dolgunkat, hogy építkezzünk" - mondta Lukácsi, aki arra is rámutatott, hogy Orbán Viktor kormánya kedden rendőrsorfal mögé bújva ünnepelt, elrejtőzve a választók elől.

"Mit szóltok ahhoz, hogy Kőbányán azért lakoltatnak ki kisgyerekes családokat, hogy a Terrorelhárítási Központ  sportkomplexumot építhessen otthonai helyére?" - tette fel a költői kérdést Lukácsi, amire szintén hangos fújolás volt a válasz. A szónok is rámutatott: hamarosan két időközi önkormányzati választás is jön a fővárosban, erre kell összpontosítani az erőket. 

A hangulatot csak fokozza, hogy a szervezők Orbán Viktor régi nyilatkozatait idézik: ezekből úgy tűnt, a miniszterelnök egykor tartotta a demokráciát,  és még elítélte  ha hatalom birtokosai manipulálják a választókat.

"Egyértelmű, hogy Orbánnak mennie kell"

Volt egy álmom, ami április 8-án szerte foszlott: ami pedig utána jött és jön az nem demokrácia, hanem feudalizmus, a választók csúfos kihasználása - kezdte beszédét a következő felszólaló, Gyetvai Viktor. Az tömegdemonstrációkon ismertté váló diáktüntető arra kért mindenkit: ne csak beszéljenek az ellenállásról, hanem valósítsák meg, és fogjanak össze. Kedves civilek, állampolgárok: új arcok kellenek a politikába is, tiszta arcok, akikről nem mondható el, hogy lopnak – mondta Gyetvai – és  öntudatos fellépés, amivel bizonyíthatjuk, hogy nem vagyunk birkák. Evidens, hogy Orbán Viktornak mennie kell, és egyértelmű az is, hogy ezt csak egységes fellépéssel érhetjük el - sorolta a felszólaló, aki azt is hangsúlyozta, hogy a következő legfontosabb a  minőségi oktatás megszervezése kell legyen, mert az orbáni rendszer igazán csak a művelt, tájékozott jövőbeli generációktól tart.

Ezután Hidvégi-B. Attila, a Romnet főszerkesztője lépett színpadra, aki a roma integráció ügyét vetette fel: miért merülhet fel 600 év együttélés után,  hogy erőforrásként vagy teherként tekintsenek ránk; miért akarnak minket kitelepíteni minket, és miért a cigányságot okolják a Fidesz győzelméért - sorolta a cigányság sérelmett Hidvégi-B., hozzátéve: ideje végre komolyan venni a romákat, akiket a baloldal is magára hagyott. 

A választások után újra kell építeni az emberek bizalmát, és nem elég évente néhány  percet találkozni egy közösséggel; be kell bizonyítani a periférián élőknek is, hogy van élet, a jól fésült, szúrt információkon túl, hogy a valódi kétharmadot nem a Fidesz jelenti - figyelmeztetett a Romnet vezetője. A szónok hangsúlyozta, a magukat romának valló közösséggel együtt lehet csak biztosítani a jövőt és a fejlődést.

A demonstráció szervezői  az újabb megmozdulással is szeretnék megvédeni a civil társadalmat és az önkormányzati rendszert és a bíróságokat, valamint fellépni Orbán Viktor korruptnak tartott, a szabadságot fenyegető rendszere ellen. 

A tüntetést Galkó Balázs színész József Attila-szavalatával próbálják feldobni - Galkóról Gulyás azt tartotta fontosnak elmondani, hogy a művész visszaadta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, amikor megtudta, hogy azt Bayer Zsolt is megkapta.

Ha hézagosan is, de a beszédek közben lassan megtelt a Kossuth tér, fiatalok, idősek vegyesen, nagyon sok a középiskolás korú diák.  Újabb politikussal találkozunk: a  színpadtól nem messze Hadházy Ákos is hallgatja a beszédeket, mellette Horváth András a volt NAV adónyomozó, aki régóta együtt dolgozik Hadházyval a korrupcióinfókon, jelenleg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester munkáját is segíti. Sokan odajönnek hozzájuk, gratulálnak neki. Közben egyre inkább beborul az ég, esőszag úszik a levegőben, a Földművelésügyi Minisztérium felett már sötét fellegek gyűlnek. A tömegből többen a meteorológiai híreket is nézik. "A Hármas-Határ hegyen  már zuhog" - mondják többen is.

"Hatszáz éve migráns vagyok!"

Galkó szavalata után Ács polgármestere, az ex-fideszes Lakatos Béla lépett színpadra: mint mondta, most nagyon nehéz független vagy ellenzéki vezetőnek lenni vidéken, hiszen csak azért szorongatják őket, mert nem kormánypártiak.

"Azt kell látni, hogy én aki országgyűlési képviselőként indultam, a választáson vesztettem olyan emberekkel szemben, akik be sem tették lábukat a településünkre. Nem hittem el, hogy a tízezer forintos Erzsébet-utalvány, a migránspropaganda többet érhet, mint annak az embernek a segítsége, akivel egy faluban élünk" - mondta Lakatos. Az ácsi polgármester szerint  ez egy hazug ország, sajnos hazuggá tették vezetői. "Tényleg a migránsoktól rettegünk, amikor mi, a 600 éve Magyarországon élő cigányok még szegregálva élünk? Hát a pólómra írassam, hogy hatszáz éve migráns vagyok?" - ironizált keserűen Lakatos Béla, beszédét pedig nagy taps fogadta.

Lecsapott a jégeső, dühbe jöttek a tüntetők

Időközben eleredt az eső, így a fotósok, újságírók a pódiumon hallgatták Dés László zenész videóüzenetét. Gulyás Balázs szervező eközben azon viccelődött, hogy a tüntetőknek több eső jut, mint amennyi becsület az Orbán-család tagjainak. 

A csapadék időközben jégesővel kísért felhőszakadássá fokozódott, így a demonstrálók közül sokan a Földművelésügyi Minisztérium épületének árkádjai alá szorultak vissza. A hideg zuhany láthatóan dühbe hozta a demonstrálókat: a tömeg hirtelen "mocskos Fideszt" és "diktátor"-t kezdett kiabálni. Közben egy fiatalember füstgyertyákat gyújtott meg a téren.  Bár a tüntetést a szervezők lefújták, a hangulat egy csapásra megváltozott. A békés tüntetésnek lőttek, a jégeső érezhetően felhergelte az embereket.

Mintegy 1000-1500 tüntető a Parlament főkapuja elé vonult - zúgott a "Diktátor!" , "Bűnözőket védtek!", miközben a készenléti rendőrök sorfalat alkottak a kapu előtt.

Csak lassan oszlik a tömeg, még úgy háromszázan lehetnek a téren, nagyjából százfős keménymag kiabál a sorfalat álló rendőrök arcába.

A parlament kétszázan maradtak. Kiabálás mar csak szórványosan hallatszik. A rendőri sorfal is oszladozik. A Parlament előtt ott találjuk Orosz Mihály Zoltán volt érpataki polgármestert is.

Lassan itt a vége, a rendőrök levonulnak a lépcsőről. Szervusztok! - skandálja a megmaradt tucatnyi tüntető.

Az ATV élőben közvetítette az eseményeket.