Parlament;eskütétel;

2018-05-10 18:35:00

Orbán 12 évre tervez: „régen álltak ennyire jól a csillagok”

A következő négy évben nagy fába, sőt fákba vágjuk a fejszénket – jelentette ki beiktatási beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, akit a parlament 134 igen és 28 nem szavazattal választott kormányfőnek csütörtökön. A voksoláson nem vett részt az MSZP, az LMP és a Párbeszéd frakciója sem. A Demokratikus Koalíció képviselői csak a szavazás idején voltak jelen, rajtuk kívül a Jobbik szavazott nemmel.

A következő évek terveit ismertetve Orbán Viktor kifejtette, hogy „régen álltak ennyire jól a csillagok”, ő pedig "sohasem négy évben" gondolkodik. - Van lehetőségünk nagy dolgokba belefogni – fogalmazott azt is megjegyezve, hogy szerinte minden szükséges tényező rendelkezésre áll ehhez: „bátorság, nemzetközi tekintély, komoly tervek, tetterő, önbizalom, valamint emelkedő pályára állított ország”.

Úgy vélte, a tervek végrehajtásához 12 éves időtávban kell gondolkodni, az Európai Unió következő költségvetése és annak végrehajtása ugyanis 2030-ig tart majd. A kormányfő meglehetősen bátor célokat fogalmazott meg, állítása szerint ugyanis addigra sikerül elérni, hogy Magyarország az Európai Unió első öt olyan országa közé kerüljön, ahol „a legjobb lakni, dolgozni és élni”. Versenyképesség szempontjából szintén az első öt helyet célozza meg hazánk, ami azért is figyelemreméltó, mert jelenleg a 24. helyen állunk és -a szeptemberi adatok szerint - mindössze Ciprust, Romániát, Horvátországot és Görögországot előzzük meg.

Orbán Viktor egyébként a hosszú tervezési időszakra kitérve azt mondta, hogy sokat bírálják őt, amiért nem csak négyéves ciklusokban gondolkodik, de szerinte a demokrácia szabályai nem zárják ki a nagyobb ívű gondolkodást. - Ha így lenne, akkor előnyben lennének a nem demokráciák – hangsúlyozta.

A kormány nagyratörő tervei között szerepel, hogy gyorsforgalmi utak kötik össze a megyejogú városokat Budapesttel, az autópályák elérik az országhatárt, jelentősen javítják a demográfiai mutatókat, valamint napelem parkokkal és Paks 2 megépítésével „tiszta és fenntartható termeléssel” biztosítják a szükséges energiát. A következő négy évben várhatóan hozzányúlnak az egészségügyhöz is, erre utal legalábbis, hogy a kormányfő azt ígérte, „ésszerűsíteni” fogják a rendszert és „erős ösztönzők bevezetésétől sem riadnak vissza”. Azt ugyanakkor nem fejtette ki, hogy mindez pontosan mit jelent. 

Orbán Viktor arra is kitért, hogy Magyarországnak erős honvédségre van szüksége, mert szerinte az a nemzet, amelyik nem tudja garantálni saját védelmét, felelőtlen.

A frissen megválasztott kormányfő beszédében hosszan beszélt arról is, hogy ahogyan eddig, a jövőben sem spórolhatják meg a szellemi vitákat. Szerinte ennek a szellemi vitának fontos pontja volt, hogy nyíltan kimondták: „a liberális demokrácia alkalmatlan arra, hogy megvédje a méltóságot, a fizikai biztonságot, valamint megadja a szabadságot. A XXI. századi kereszténydemokrácia ezzel szemben garantálja az emberek szabadságát, a férfi-nő egyenjogúságát, féken tartja az antiszemitizmust és esélyt ad a felemelkedésre”. Azt is hozzátette, hogy vannak, akik még „bütykölnek” a liberális demokrácián, de „valójában nem a szerkezet romlott el, hanem a világ változott meg”.

A demográfiával kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország nem tartozik a nagy népességszámú nemzetek közé, a világ népességének ugyanis mindössze 0,2 százaléka magyar. Úgy vélte azok az országok, amelyek népesebbek, nem aggódnak amiatt, hogy eltűnnek, viszont Magyarországnak erre is figyelnie kell. - El lehet képzelni a homo sapiens magyar válfaja nélkül a világot – fogalmazott, azt is hozzátéve, hogy "egyedi fajta vagyunk", amelyik többet adott a világnak, mint amit elvett.

Orbán Viktor a nemzetközi viszonyokról szólva úgy fogalmazott, hogy Magyarország elkötelezett híve marad a nyugati szövetségnek, viszont figyelni kell arra is, hogy a földrajzi elhelyezkedésünk sok mindent meghatároz. - Nyugaton „germán vaskancellár”, keleten „szláv katonaállamok”, délről pedig hódító „muszlim tömegek” veszik körül Magyarországot – állította, és szerinte a jövőben is a "Berlin - Moszkva - 'Sztambul - háromszöggel kell számolni". Orbán szerint a magyarok soha nem akartak szolganép lenni, de a szabadsághoz nem elég a három nagy hadsereget a németet az oroszt és a törököt kívül tartani a Kárpát-medencétől, olyan viszonyokat kell teremteni, hogy belül az országban is szabadon rendelkezhessünk magunkról.

Mint mondta, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét.

Azt is jelezte, hogy Magyarország készen áll, hogy alakítóként vegyen részt az uniós vitákban. Az egyik legfőbb cél az lesz, hogy az unió „szabad nemzetek szövetségeként” működjön és a döntéshozók vessék el, „az Európai Egyesült Államok hagymázas rémálmait” – mondta.

Azt is fontos célként jelölte meg Orbán Viktor, hogy fellépjenek a kötelező betelepítési kvóta ellen. Úgy vélte, ebben a harcban a multikulturalizmus volt az első lépcsőfok, a politikai korrektség a második, - jelenleg itt áll Európa -, a harmadik lépcsőfok pedig a kötelező betelepítési kvóta lenne.

A miniszterelnök beszéde elején egyébként megköszönte a szavazóknak, hogy részt vettek a választáson, majd megismételte, hogy kétharmados felhatalmazással háromharmadot fog szolgálni.

- A vitát a politika természetes részének tekintem, ha beverünk egy szöget és nincs ellentartás, akkor mit is akaszthatnánk arra szögre – mondta. Ha nem kerülhető el a pártharc, a lovagiasság szabályainak eleget teszünk – jelentette ki, a kormánypárti képviselőknek pedig azt üzente, hogy ha támadják őket, „olyan lesz a fogadj isten, mint az adjon isten”. A politika veszélyesebb, mint a háború, mert a háborúban csak egyszer ölik meg az embert – tette hozzá.

"Most, hogy eskümet letettem, a nemzet minden egyes tagjának, mind a tizenötmillió magyarnak, külön-külön és együttesen is a saját lelkiismeretére hivatkozva megerősítem, hogy minden cselekvésemben nemzetünknek és országunknak, a magyar embereknek, a magyar érdekeknek és a keresztény értékeknek a szolgálata fog vezérelni" - zárta beszédét Orbán Viktor.

Lehetetlen vállalások
Jobbik - Imponáló lenne Orbán Viktor beszéde, ha nem ő tartotta volna, és az elmúlt nyolc évben nem ő lett volna a miniszterelnök – vélekedett Gyöngyösi Márton. A Jobbik frakcióvezetője szerint Orbán olyan gazdasági és társadalmi víziót rajzolt fel, amely "köszönőviszonyban sincs" a realitásokkal.
MSZP-Párbeszéd - Lehetetlennek tűnő dolgokat ígért a kormányfő, amikor azt mondta, Magyarország 2030-ra Európa első öt legélhetőbb országa között lesz – fogalmazott Tóth Bertalan. A szocialisták frakcióvezetője szerint azért eddig tervez Orbán, mert eddig tart az EU következő költségvetési ciklusa. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint Orbán szavaiból egyértelművé vált, a következő négy évben Magyarország semmi jóra nem számíthat.
Demokratikus Koalíció - A választási rendszerrel, a határon túli szavazatokkal, a félelemkeltő agymosással és a választási csalásokkal összetrükközött kétharmad birtokában Orbán Viktor nyíltan arról beszélt a parlamentben, hogy 2030-ig tervez. Ez több a demokrácia megcsúfolásánál – közölte Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője.
LMP - Nem hangzott el konkrétum Orbán Viktor beszédében – mondta Ungár Péter. Arról, hogy az ellenzéki párt tagjai miért nem vettek részt a miniszterelnök eskütételén, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, arra szerződtek, hogy annak a 404 ezer embernek a hangját fogják hallatni az országgyűlésben, akik rájuk szavaztak, de csütörtökön erre nem volt lehetőség. - Z. Á.