gyilkosság;gyújtogatás;Mezőcsát;

2018-05-14 11:12:00

Kislányával halt tűzhalált az apa: vendégük álmukban gyújtotta rájuk otthonukat

Rágyújtotta a házat szállásadójára és annak három gyerekére veszekedésük után a vádlott. Az apa és másfél éves kislánya meghalt Mezőcsádon, amikor a tűz miatt felrobbant egy gázpalack. Szívességből lakott náluk a vádlott, akit többször elzavart volna az áldozat, mert rendszeresen részegen hangoskodott. A vádlott már korábban is próbálta a családra gyújtani otthonukat.

Fotó: Ügyészség

Fotó: Ügyészség

A vád szerint a harminchat éves vádlott férfi szívességi lakáshasználóként lakott egy Borsod megyei településen a sértett férfi házában - írja az Ügyészség honlapján. A házban a sértett férfi élt három gyermekével, akiket egyedül nevelt. A vádlott italozó életmódja miatt gyakoriak voltak a konfliktusok. A tulajdonos többször rendreutasította a részegen éjszaka hangoskodó vádlottat, mert a gyerekek nem tudtak aludni miatta. Ilyenkor többször közölte is vele, hogy költözzön el.

A vádlott többször megfenyegette szállásadóját, hogy rájuk gyújtja a házat, ha őt onnan kirakják. Tavaly nyáron meg is próbálkozott ezzel: egy lapát szemetet meg is gyújtott, és azt a tulajdonos szobájának bejáratához tette. Ekkor a tüzet sikerült eloltani.

Egy hónappal később, egy újabb veszekedés után újra próbálkozott. Megvárta, míg a sértett és gyermekei aludni tértek, majd az éjszakai órákban a saját szobájában meggyújtott egy pólót, amit a földre dobott. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett, a tűz gyorsan terjedt a házban. A vádlott tudva arról, hogy a sértett és három kiskorú gyermeke a szobában alszik, az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.

Fotó: Ügyészség

Fotó: Ügyészség

A füstre felébredt a harminchárom éves családfő. A nagyobb gyerekeket felébresztette és kiterelte őket a házból. Ezután visszament, hogy másfél éves kislányát is kimenekítse. Ekkor a konyhában lévő gázpalack a tűz miatt felrobbant. A férfi és a kislány a robbanásban életét vesztette. A szomszédok hiába próbáltak segíteni, még a tűzoltóknak is reggelig tartott megfékezni a lángokat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a vádlottal szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, valamint részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.