ügyészség;vádemelés;Siófok;csaló;álorvos;hivatalos személy elleni erőszak;

2018-05-15 12:46:00

Saját pecsétje is volt a balatoni álorvosnak

Betegeket látott el, vényköteles gyógyszereket írt fel a csaló, aki korábban verekedés miatt is a bíróság elé került.

Megirigyelte a doktor titulust, saját magát nevezte ki orvosnak egy férfi, aki sikeresen tévesztette meg munkaadóját és a betegeket is.

A vád szerint a férfi éveken át dolgozott az egészségügyben, általános ápolói és asszisztensi, majd járványügyi felügyelői végzettséggel is rendelkezett. Legálisan végzett munkája közben ugyanakkor rendszeresen hozzájutott az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen vényekhez, amiken előbb saját maga, majd a „betegei” részére írt fel gyógyszereket.

A vádlott egy hamisított, mentőápolói végzettséget igazoló érettségi bizonyítvánnyal 2016 nyarán vízimentőként helyezkedett el egy Balaton-parti hotelban. A hozzá forduló sérülteket, betegeket, viszont már állítólagos orvosi minőségében látta el, és többször is kifejezetten orvosnak nevezte magát a páciensek előtt – sőt, hamisított doktori körbélyegzővel „hitelesítette” a kiadott iratokat.

Álorvosként szerteágazó munkát végzett, ami nem mindig nyerte el a betegek tetszését: egy fejfájásra és hányásra panaszkodó pácienstől vért vett, majd mentőt hívott hozzá, és a kiérkező mentősök előtt is orvosnak adta ki magát. Elrendelte a beteg EKG-vizsgálatát, majd injekciót akart adni neki, amihez az illető már nem járult hozzájut

A csaló még ambuláns lapot is kiállított egy fejfájásra panaszkodó betegnek, és vényköteles gyógyszert írt fel neki. Egy másik – fejfájásra és hányásra – panaszkodó személytől vért vett, majd mentőt hívott hozzá. A vádlott a mentősök is előtt orvosnak adta ki magát, és a beteg EKG vizsgálatát rendelte el, majd ennek elvégzése után a betegnek injekciót akart beadni, de ehhez a páciens már nem járult hozzá. Más alkalommal pedig egy másfél éves, lázas beteg gyereket látott el, de alkalmanként tetanusz injekciókat is beadott könnyebb sérülteknek.

A Siófoki Járási Ügyészség kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a férfi ellen, akiről kiderült, hogy korábban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta, egyúttal kérték, hogy a férfi töltse le a korábban felfüggesztett büntetését is.