MSZP;

2018-05-15 19:24:00

"A bezárkózás koptat, a nyilvánosság hozhat"

Szerda reggel egyeztet az MSZP Hiller István választmányi elnök javaslatáról, amely szerint a szocialisták június második felében tartandó kongresszusa előtt egy héttel választási konvenciót kellene tartani. Hiller azzal érvel, hogy szerinte teljes nyitottság mellett érdemes vitázni a párt jövőjéről, mert „minden bezárkózás koptat, és minden nyilvánosság hozhat.” A párt választmányának elnöke a Hír TV-ben pendítette meg először az ötletét. – Budapesten egy sportcsarnokban nagyjából másfél ezer MSZP-tag előtt arra fogom kérni az elnökjelölteket, hogy a legnagyobb nyilvánosság előtt mutassák be a programjukat – mondta Hiller.

Az, hogy hányan és kik mutathatják meg magukat a tagság előtt, még nem végleges, az biztos, hogy Kunhalmi Ágnes budapesti elnök, Tóth Bertalan frakcióvezető és Szanyi Tibor EP-képviselő aspirál az elnökségért. Rajtuk kívül még Bródy Gábor jelentette be indulását, ő a nagypolitikában ismeretlen, az MSZP kulturális és közművelődési tagozatának az alelnöke.

Könnyen lehet, hogy lesz egy ötödik jelentkező is a szocialisták vezetésére: az MSZP Dunakeszi szervezetének Facebook-oldalán azt írták, Mesterházy Attila, volt pártelnököt felkérték, hogy induljon az elnöki posztért.

A beszámoló szerint múlt pénteken Mesterházy elemezte a 2018-as baloldali választási vereséget, a dunakesziek szerint „nem köntörfalazva, hanem kritikusan és erős önkritikával.” A sztarklikk.hu nevű portál azt írta, hogy Mesterházy elvállalta a felkérést. Kerestük a volt pártelnököt, de egyelőre nem reagált hívásainkra és üzeneteinkre.