Gianluigi Buffon;Juventus;

2018-05-18 07:51:00

Buffon utolsó meccsére készül a Juventusban

A 40 éves legendás kapus 17 év után távozik Juventus labdarúgócsapatától. Arról viszont még nem döntött, szögre akasztja-e kesztyűjét.

Gianluigi Buffon a szombati, Hellas Verona elleni hazai bajnokin (Tv: DigiSport 2 15.00) öltheti magára utoljára a Juventus mezét – majd sorozatban hetedik alkalommal emelheti magasba a bajnoki trófeát – , ugyanis a 40 esztendős világklasszis kapus tegnap egy sajtótájékoztató keretében bejelentette, 17 év után távozik a klubtól.

Az eseményen Andrea Agnelli, a torinói klub elnöke szólalt fel elsőként, aki megköszönte Buffon klubért tett szolgálatait, külön hangsúlyozva azt, hogy a másodosztályban sem hagyta magára az Öreg Hölgyet. A klubvezető azt is elmondta, a következő szezonban a múlt nyáron szerződtetett Wojciech Szczesny lesz az első számú hálóőr.

„Roppant izgatott vagyok, de boldogan tekintek erre a napra – kezdte meg búcsúzóját az olasz kapus. – Egy hihetetlen utazás végéhez értünk, amelyet olyan emberekkel oszthattam meg, akik szerettek engem. Éppen ezért próbáltam mindig a legjobbamat nyújtani. Szombaton az utolsó mérkőzésemet játszom a Juventusban. A klub 2001-ben nagy tehetséget vásárolt, de az csakis a Juvénak köszönhető, hogy ez a tehetség bajnokká vált. Örökké hálás leszek a Juvénak. Egyelőre nem tudom, mihez kezdek. Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot, például Agnelli elnök úrtól is. A következő héten döntök a jövőről” – nyilatkozta Buffon, aki 2001-ben a kapusok között máig rekordnak számító 100 milliárd líráért, átszámítva 52 millió euróért került a Juventushoz. A torinói csapatban azóta 655 tétmérkőzésen lépett pályára, s ebből 300 találkozón nem kapott gólt.

A 2006-os Aranylabda-szavazáson második helyezett kapus azt nem részletezte, milyen lehetőségei vannak, annyit azonban elárult, hogy vannak, akik játékosként, mások pedig sportszakemberként számítanának rá.

Agnelli ennek kapcsán elmondta, ha Buffon akarja, akkor találnak neki feladatot a klubnál, ám ez esetben el kell végeznie bizonyos képzéseket. A 176-szoros olasz válogatott kapus – amivel nem csak olasz, de európai válogatottsági rekorder is, a világon csak hárman előzik meg – ennek kapcsán hozzátette, még a héten meg szeretné hozni végleges döntését.

A nemzeti színektől már korábban elbúcsúzó hálóőr továbbá azt is tudatta, a június 4-i, Hollandia elleni torinói barátságos meccsen sem fog védeni, noha azt miatta szervezték oda.