Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;pártszakadási veszély;platformok;Toroczkai László;Jakab Péter;

2018-05-25 14:56:00

Toroczkai: Az ítéletet előre megírták

A színjáték utolsó felvonása következik - írta közösségi oldalán Toroczkai László, miután a párt vezetősége fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.

Megbuktatását, Jobbikból való kizárását sejtette új Facebook-bejegyzésében Toroczkai László: a párton belül platformalapítási terveket dédelgető, külön utas szerint más irányt képzelnek el a Jobbikban, mint ő, és ezért egy színjáték keretében próbálják eltávolítani a pártból.

„...ki akarnak szorítani a Jobbikból. Valakiknek az útjában vagyok. Más irányt képzelnek el a Jobbiknak, mint én. Ennek a színjátéknak az utolsó felvonása következik most. Az ítéletet előre megírták, az elnökség azért nem zárt ki tegnap, mert az alapszabály szerint nem teheti meg, ezért kérik fel erre azt az Etikai és Fegyelmi Bizottságot, amelynek többek között Szabó Gábor pártigazgató édesapja és Vona Gábor testőre a tagjai. Jellemző, hogy be sem hívtak a platform miatt, meg sem hallgattak a döntés előtt” - írta a csütörtöki döntésről Toroczkai.

A Jobbik vezetősége fegyelmi és etikai eljárás kezdeményezett  a politikus ellen. Jelezték, alapszabályuk sem teszi lehetővé, hogy Toroczkai László belső platformot alapítson, az ásotthalmi képviselő pedig Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával lépett fel a közvélemény előtt és a párton belül is.

Jakab Péter Jobbik-szóvivő  az üggyel kapcsolatban a Fidesz beavatkozására utalt: mint keddi sajtótájékoztatóján mejegyezte, a kormánypárton belül vannak törekvések arra, hogy pártszakadás legyen a Jobbikban, hogy riválisuk előbb-utóbb a kereszténydemokraták, az MDF vagy éppen a kisgazdák sorsára jutva a Fidesz egyik platformja legyen.