Törökország;Recep Tayyip Erdogan;

2018-05-28 07:33:00

Erdogan törököt fogott

Egyre tanácstalanabb a török kormány annak kapcsán, hogyan állítsa meg a török nemzeti valuta mélyrepülését. Egy dollár 4,7 lírát ér, ami jobb a múlt heti 4,9-es mélypontnál, ám a valuta csak azután erősödött, hogy a jegybank 300 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Azóta ismét folyamatos a gyengülés. A kabinet továbbra is politikai támadást emleget, ám egyre inkább a kétségbeesés, mintsem a korábban mutatott határozottság jellemzi a vezetést. Ez érthető is, hiszen a június 24-én esedékes választás közeledtével a lehető legrosszabbkor jött a valutaválság az ankarai kabinet számára.

Recep Tayyip Erdogan elnök saját lakosságát kérte fel a nemzeti valuta gyengülésének megállítására. Az Erzurumban megtartott kampányrendezvény során arra kérte az embereket, váltsák át valutáikat, dollárjukat, eurójukat lírára. „Együtt vetünk véget a játéknak” – közölte. A játék szóval nyilvánvalóan arra utalt, hogy gonosz erők űznek csúfos játékot a lírával, s a történésekhez a kabinet politikájának semmi köze. Felettébb valószínűtlen azonban, hogy a törökök tömegesen követik majd elnökük utasítását, hiszen nem a saját pénzük ellenségei.

Azért sem várható, hogy hirtelenjében pozitív változás történik az ügyben, mert Erdogan szarvashibát követett el azzal, hogy előre bejelentette: a választás után politikai ellenőrzés alá helyezik a jegybankot. Ezzel a pénzügyi befektetők sorban fordítanak hátat az országnak, aki tud, menekül az államból. A török elnöknek szálka a szemében, hogy a jegybank képes önálló döntéseket hozni és kamatemeléssel avatkozik be a nemzeti valuta védelmébe. Erdogan azonban alacsonyan tartaná a kamatot. Múlt héten a jegybank ennek mértékét 13,5-ről 16,5 százalékra emelte. A líra gyengülését azonban amiatt nem sikerült megállítani ezzel a lépéssel sem, mert a piac arra számít, hogy Erdogan nyeri meg az elnökválasztást.

Nemcsak a befektetők, a szakértők is kételkednek Erdogan lépéseiben. John Hardy, a Saxo Bank elemzője a dán Onlinebroker című lapnak kifejtette, az alapvető gond a befektetők távozása, akik egyébként már Erdogan terveinek bejelentése előtt kezdtek kivonulni a török piacról. Ziad Daoud a Bloomberg vezető közgazdásza pedig azt közölte, Erdogan megnyilatkozásai nem igazán segítettek a líra árfolyamának.