Elvtársi slicc

Sajnos már a címére sem emlékszem annak a tévéfilmnek, amelyet harmincvalahány éve végigröhögtünk-végigszörnyülködtünk az egyetlen, pártállami tévéadón. Az ötvenes években játszódó mű kulcskonfliktusa az volt, hogy ki mondja meg a főelvtársnak a vállalati kiránduláson: lecsúszott a slicce.

Fájdalom, még a megoldást sem tudom felidézni, mégis, egyfolytában ez a film jár az eszemben, amióta nyilvánosságra került a pécsi városvezetés nagy Alföldi-dilemmája. Hogy akkor most bemutathatnak-e egy olyan darabot a városban, amelynek a Nemzeti Színház éléről száműzött színész-rendező az egyik szereplője, s amelynek a címe - óh, borzalom - Igenis, miniszterelnök úr! Szinte látja az ember maga előtt a verítékben úszó arcokat, a borzolt üstököket és a meg-megremegő kezeket. Hogy ebből mi lesz. És hogy odafönt biztos azt gondolják, hogy. Pedig rólunk igazán nem hihetik. Sőt. És hogy ki volt az a barom. Szabotázs, netán soros. De a legegyszerűbb lesz betiltani, nem igaz?

Jonathan Lynn és Anthony Jay darabja egy a nyolcvanas évek végén futó, brit tévéfilmsorozat alapján készült. Biztosan van benne nem kevés aktualizálás és kikacsintás - hogyan másként kerülhetett volna az ajánlóba az utalás a Brexitre vagy éppen ez a mondat: "egy keleti ország külügyminisztere erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa problémáira"? De a darab lemondása körülbelül annyira bölcs gesztus, mintha 1997-ben valaki kitiltotta volna a mozikból (az ugyancsak brit alapanyagból forgatott) A miniszter félrelépet, mondván, a Horn-kormányban márpedig mindenki mélyen hisz a házastársi hűségben.

Amúgy meg Alföldi Róbert, a Kultúrbrigád és az Átrium, valamint Szigetvár városa köszöni a hírverést. Vélhetően hamarosan a jegyüzérek is csatlakoznak hozzájuk.