Szkripal-ügy;

2018-05-29 11:25:00

Szkripal-ügy: csoda történt a kórházban

Orvosok szerint valóságos csodával ér fel, hogy felépült a Nagy-Britanniában idegméreggel megtámadott kettős ügynök, Szergej Szkripal és lánya, Julija. Stephen Jukes, a salisbury klinika szakorvosa a BBC-nek elmondta, amikor az orvosok értesültek arról, hogy idegméreg került a szervezetükbe, abból indultak ki, hogy nem fogják túlélni a támadást függetlenül attól, hogy mindenfajta gyógykezeléssel próbálkoztak és a lehető legjobb kezelésben részesítették őket. „Ettől függetlenül minden jel arra vallott, hogy nem maradnak életben” – jelentette ki a kedden nyilvánosságra hozott videofelvételen. Hozzátette, újfajta gyógymódokkal is próbálkoztak a kezelés során.

Szkripalt és lányát március 4-én szállították a helyi kórházba. Egyikük sem volt eszméleténél. A vizsgálatok szerint novicsok idegméreggel támadták őket, amit egykor a Szovjetunióban fejlesztettek ki. Julija Szkripalt április 10-én, apját május 18-án engedték ki a kórházból.