kosárlabda;NBA;Golden State Warrios;

2018-05-31 07:52:00

NBA nagydöntő - Állandó szereposztás

Papíron a Golden State Warrios az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA nagydöntőjének esélyese, ám a Cleveland Cavaliers bármikor képes lehet meglepetést okozni.

- Visszatérünk! – jelentette ki a Golden State Warriors elleni, 4-1-re elveszített NBA-nagydöntő után LeBron James, ám a nyári átigazolási szezon után kevesen hittek a Cleveland Cavaliers sztárjának. Erre tessék: péntek hajnalban az ohiói gárda futhat ki az oaklandi parkettre az idei finálé első mérkőzésén. Az ellenfél pedig természetesen a Warriors lesz – mint 2015 óta minden évben.

Pedig anno éppen azért vezették be a draftot és a fizetési sapkát, hogy ne alakulhassanak ki ilyen állandó párharcok: a legjobb újoncok az adott időszak leggyengébb csapataihoz kerülnek, s a csapatgázsik maximálásával elvileg elkerülhető, hogy egyes alakulatok összevásárolják a legnagyobb sztárokat. Utóbbi esetében aztán nyitottak egy kiskaput, minden, a plafon feletti dollár után ugyanannyit be kell fizetni a ligának, vagyis, ha egy klub úgy dönt, akár saját Dream Teamet is szerződtethet, csak éppen mélyen bele kell nyúlni a cihába. A lehetőséggel elég sokan élnek az NBA-ben, így már kevésbé meglepő, hogy nem vezet eredményre a meghirdetett egyenlősdi, ahogyan az sem, hogy a GSW-t és a Clevelandet természetesen a túlköltekezők között jegyzik.

Ám utóbbitól az idén mégis valamelyest meglepő, hogy eljutott az aranycsatáig, ugyanis tavalyhoz képest jelentősen meggyengült. Az irányító Kyrie Irving például a nagy – keleti – rivális Bostonhoz igazolt, s a távozása okozta űrt azóta sem sikerült betölteni. Ami azt jelentette, hogy a megmaradt húzóembereknek, James mellett elsősorban Kevin Love-nak kellett a korábbinál többet pakolnia a közösbe, ám utóbbi sérülései miatt nem tudott annyi terhet levenni LeBron válláról, mint azt remélték az Eire-tó partján. Ezek után nem meglepő, hogy a Cavaliers csak a keleti negyedik helyen zárta az alapszakaszt, s majdnem el is botlott a rájátszás első körében az Indiana ellen – 4-3 -, s a főcsoport-döntőben is hét meccsig húzta a Boston elleni csatát – igaz, a két párharc között kisöpörte a keleti alapszakasz-első Torontót. Mindezt természetesen afféle one man show keretében: James átlagban 34 pontot, 9,2 lepattanót és 8,8 gólpasszt tett a közösbe 41,3 játékperce alatt. Jutalmul sorozatban nyolcadik fináléjára készülhet: 2011-től négyszer a Miamival, azóta a Clevelanddel döntőzik, előbbivel kétszer, utóbbival egyszer ért a csúcsra. A matek alapján tehát most jönne a negyedik bajnoki gyűrű, de erre jelen állás szerint vajmi kevés az esély.

Persze így volt ez két éve is, amikor a Golden State már 3-1-re vezetett összesítésben a nagydöntőben, ráadásul kétszer is hazai pályán próbálhatta lezárni a szezont, mégis a Cavs örülhetett. Más kérdés, hogy Oaklandban tanultak az esetből, gyorsan leigazolták Oklahomából Kevin Durantot, akit tavaly azonmód a rájátszás legjobb játékosának választottak a Warriors által viszonylag könnyedén, 4-1-re behúzott finálét követően. Ráadásul a GSW-t sikerült egyben tartani, ugyanazzal az alapcsapattal vágott neki az idei szezonnak, melyben ugyan a Houston mögé szorult nyugaton, ám a playoffban a San Antonio és a New Orleans is csak egy meccsig bírta vele a tempót. A főcsoportdöntőben viszont szerencséje volt a Warriorsnak, hiszen a Houston egy sikerre állt a továbbjutástól, csak éppen elveszítette egyik alapemberét, Chris Pault, így a címvédő fordítani tudott, s a fináléba jutott.

Ahol elvileg könnyebb feladat vár rá, mint a korábbi években, vagy akár a nyugati döntőben, erre utal a két évközi meccs is, melyeken Golden State-siker született, igaz, azóta jelentősen átalakult a Cavs kerete. Mely azonban így is jóval gyengébb, mint a Durant mellett többek között Stephen Curryt, Klay Thomsont és Diamond Greent felvonultató oaklandi gárda. Melynek egyetlen, persze annál nagyobb problémája, hogyan semlegesítse Jamest, aki láthatóan eldöntötte, ha máshogy nem megy, egyedül nyeri meg a bajnoki címet Clevelandnek. Elvben Andre Iguodala védekezne rajta, de térdsérülése miatt kérdéses a játéka – az első meccset biztosan kihagyja -, szóba jöhet persze Green, de akár Durant is – az biztos, csak a váltott védekezés segíthet, a Bostonnak legalábbis majdnem bejött. A másik megoldás persze a támadásra helyezni a hangsúlyt, hiszen tavaly eredményre vezetett a „Dobjunk többet, mint LeBron!”-taktika. Az alapanyag adott hozzá, s ha az edző, Steve Kerr nem afféle Balog Zoltánként sáfárkodik a rábízott emberi erőforrással, a GSW hatodik bajnoki címét ünnepelheti júniusban.