Varga Mihály;Schmitt Pál;felújítás;Pesthidegkút;közpénzek;emlékház;Schmitt Gréta;Klebesberg Kastély;

2018-05-31 13:27:00

Közpénzből felújított kastélyszállodát igazgat Schmitt Pál lánya

A Klebesberg kastélyt több mint egymilliárdból hozták rendbe, hogy egy magáncég használja szállodaként. Van emlékházuk is – akkor lehet látogatni, ha épp nincs esküvő.

Hiába hívják Kebesberg-emlékháznak, néhány képen és bútoron kívül semmi sem emlékeztet a volt kultuszminiszterre a közpénzből restaurált pesthidegkúti épületben. Sőt, időnként a berendezést is kihordják innen, mivel az épületet rendszeresen bérbe adják lagzikhoz - írja a HVG.

Mint a lap megtudta, a Varga Mihály pénzügyminiszter közbenjárására 1,15 milliárd forintból felújított budai Klebesberg Kastélyban jelenleg magán fenntartású szálloda és kivehető rendezvényház üzemel. Az újságírók inkognitóban, látszólag esküvői helyszínt keresve jutottak be az épületbe, ahol rövid időn belül kiderült, hogy

A létesítmény így nem csak közcélúnak kevéssé tűnik, de a lap szerint kifejezett gondot okoz a környéken lakókat: a turisták reggelente buszokkal érkeznek a kastélyszállodába, járműveik pedig elfoglalják a helyi óvoda előtti közparkolót, a gyerekükért érkező szülők így csak lavírozva tudnak bejutni a parkolóhelyre.

A lap hiába próbálta megszólaltatni Schmitt Grétát, és a szállodát üzemeltető Optimum Füred Kft.-t, de nem érkezett válasz kérdéseikre – hivatalosan nem válaszolt a pénzügyminisztérium sem.

Varga Mihály viszont meglepő módon órákon belül személyesen reagált a cikk felvetéseire: Facebook-posztjában hazugságnak nevezte, hogy a környékbeliek nem látogathatják a létesítményt – igaz, ilyesmit a HVG nem is állított – majd ironikusan megköszönte a cikk által jelentett ingyenreklámot.