Építészeti kalandok Velencében

A Velencei Biennálén a közelmúlt lakótelepi lététől a turizmussal való együttélésig számos, az élhető várost bemutató építészeti projekt látható.

Az emlékek meghatározzák a tereinket – a román alkotás alapgondolata rámutat arra a megközelítésmódra, amely számos ország pavilonjában megjelenik a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén. A Mnemonics című projekt az úgynevezett „kulcsos gyerekeket” és a lakótelepi élet tereit állítja középpontba, bizonyítva, hogy a tér éppúgy formálja az ott élőket, ahogy ez fordítva is működik. A kiállítás a XX. század második felében bekövetkezett romániai urbanizációt láttatja ebből a különös szemszögből. A pavilonban elhelyezett focikapuvá átalakítható szőnyegporoló rúd, az üres betonból pingpongasztallá alakítható placc, az elengedhetetlen hinták és a falakra rajzolt egységes, ugyanakkor mégis apróságokon keresztül egyedivé alakított ablakok mind-mind lakótelepi környezetet idéznek fel, amelyet az ott élők igyekeztek a maguk eszközeivel egyedivé alakítani. A pavilon a gyerekekre fókuszál, megmutatva azokat a játékokat, amelyeket a betonrengeteg szigorúságával szembenálló kreativitás és képzelőerő szült. A kurátori koncepció szerint a terek létrehozásának legfontosabb építészeti kihívása az érzelmekhez való kapcsolódás és a történetek, emlékek megalkotása – ezekhez pedig gyermeki kíváncsiság és lelkesedés szükséges.

Kreativitás és ötletesség a finnek számára sem idegen fogalmak, s ezt remekül szemlélteti a pavilonjuk. Az épületben egy olyan szabad, könyvtárszerű tér jelenik meg, amelyben az olvasók (nézők) szívesen időznek, nyomon követve a könyvtárak átalakulását, gondolkodásra és tanulásra ösztönző térként való megjelenését. Finnországban mindez presztízskérdéssé is vált az évtizedek során: a könyvtárak nem a városok eldugott részein kialakított, hanem az építészeti trendeket és dizájnokat ötvöző, sokszínű és látványos terek, amelyek az aktívrészvételt és a kifejezés szabadságát kínálják. A csocsó- és billiárdasztal, a ciklámen és fűzöld színű fotelek és hangulatos kávézók, az egyes termekben próbáló zenekarok éppúgy a könyvtár részét képezik, ahogy az olvasás, vagy a könyvkölcsönzés. A finn projekt neve MindBuilding (elmeépítés), ami nem csak terek, hanem gondolatok építését foglalja magában; mivel az építészeti remekművekben eltöltött idő innovatív ötletek születését segítheti elő. Olyan tervezők, építészek, könyvtárosok állnak a projektek mögött, akik felismerték annak jelentőségét, hogy a tudáshoz és az információhoz való hozzáférést mindenki számára elérhetővé kell tenni.

Ötvenhat makett, ötvenhat meghatározó iskolaépület – a görög pavilon a finnekével sok tekintetben rokon: itt az egyetemi és tudományos közeg és tér fontosságára, az építészeti elemek meghatározottságára hívják fel a figyelmet. A szabad, nyitott, informális és közös használatra szánt terek kialakítása és történelmi példákon keresztül történő bemutatása a tanulás, a tudás új szféráinak megnyitását szolgálja. És habár jellemzően az osztálytermet határozzuk meg a tanulás helyszínéül, az az évszázadok óta a folyosókon, az előterekben, a lépcsőkön és a kávézókban is zajlik (erre utal a pavilon lépcsős, szabad felépítése is). A kiállítás célja a kurátori elképzelés szerint nem csupán a múltbeli visszatekintés és a jelenlegi egyetemek építészeti struktúráira való reflexió, hanem ösztönzés olyan szabad terek létrehozására, amelyek demokratikusak, programozatlanok és közösek.

A projektek jelentős részében a szemléletformálás, a tudatos gondolkodás és a fenntarthatóság kap szerepet, és a társadalomformáló elképzelések is nagy számban megjelennek. Ez utóbbiak egyik legjobb példája a cseh és szlovák pavilon közös projektje, amely nem csupán egy kiállítás, hanem egy nagyon is élő szabad térhasználati ötlet, melynek célja a „normál élet” visszacsempészése a történelmi városközpontok turisták által uralt területeire. A tizenháromezer lakosú cseh kisváros Cesky Krumlov évente több millió turistát fogad, a helyi lakosok kiszorultak a történelmi városrészből, mert inkább hotelként, étteremként, boltként funkcionáló épületeket alakítottak ki a turisták számára.

Az UNES-CO projekt e trendet kívánja visszájára fordítani, s olyan teljes- vagy részmunkaidős állásokat kínál családoknak, amelyeken keresztül a „normál életet” vissza tudják csempészni a városba. A családok feladata a városba költözve az utcai játék, a sepregetés, viráglocsolás, vagy csak éppen az, hogy ücsörögjenek egy kicsit a kapu előtti padon. Mindez a novemberig tartó biennálé ideje alatt a pavilonban elhelyezett élő videón keresztül is nyomon követhető. A kurátor, Katerina Sedá célja nem a turizmussal szembeni kritika, hanem egy sokakat érintő problémára adott javaslat. A kampány címe utal az UNESCO Világörökségi listáján szereplő városok hasonló helyzetére, és a projekthez való csatlakozásra, az összefogásra (a címben szereplő CO, mint cooperation jelentése) is hívja őket. Ez a probléma ugyanis számos nagyvárost, például a biennálé helyszínéül szolgáló Velencét, de akár Budapest bizonyos pontjait is nagymértékben érinti.

Albánia pavilonja szintén a városok átalakulását követi nyomon: négyezer tiranai képen és régi faajtókon keresztül mutatja be azt a történelmi változást, ami a zárt kapuk kinyílását követő időszakban, a kommunista rendszer leomlását követően, a 90-es években történt. A nyitás határozottan megjelent a városban élők és dolgozók; az éttermek, a boltok, a borbélyok, szabók és számos szakma esetében. A projekt rámutat arra, hogy egy város kialakítása és életstílusának megalkotása aktív résztvevő közösségek által, az adott lehetőségek kihasználásán keresztül történhet. A pavilonban megjelenő közönség a hangok, árnyékok, a határok elmosása, és a vizuális kialakításba való szabad belépése révén éppúgy formálja az adott teret, ahogy egy helyi lakos Tirana pontjait. A pavilon ajtóinak jelentősége szimbolikus, ám jelenlétük a biennálé egészére is értelmezhető azzal, ahogy a tereket megújító megközelítésmódokra nyitnak rálátást; ezzel akár a nemzetek közti átjárhatóságot és jövőbeli projektek, építészeti alkotások létrehozását segítve.

Az ember és környezete

A skandináv pavilon finn, norvég, svéd együttműködése jól jelképezi az általuk bemutatott közös alkotás is, amely az ember és környezete közti kapcsolatot és működést modellezi. Az Another Generosity (Másfajta Bőkezűség) című projekt olyan felfújható gömböket mutat be, amelyek mérete és színeik változékonysága a környezet változásainak, állapotának megfelelően alakul. A kurátori ambíció a környezettel szimbiózisban élő építészet kialakítása volt; a sejtként megjelenő négy óriási buborék vagy gömb különféle szenzorokon keresztül monitorozza a széndioxid szintet és a hőmérsékletet. Az így kialakított sejtek a környezet átalakulásának megfelelően – az emberi szervezethez hasonlóan – „lélegeznek”.