választás;VII. kerület;Bajkai István;

2018-06-04 07:00:00

Orbán ügyvédje a kerület pénzén kampányolt

Így spórolt a Fidesz: a választók meggyőzésére szánt kiadások egy részét az adófizetőkre terhelte – az Erzsébetvárosban biztosan.

Három és fél millió forintot költött a VII. kerületi önkormányzat arra az április 7-én, azaz a választás előtt egy nappal tartott rendezvényre, amelyen a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje, Bajkai István is fellépett. Moldován László az erzsébetvárosi LMP politikusa csütörtöki interpellációjában szóvá is tette az ügyet, álláspontja szerint ugyanis a Zeneexpressz Fásy Ádám nevű rendezvény valójában Bajkai István, a korábbi alpolgármester országgyűlési kampányzárója volt, ezt pedig nem szabadott volna közpénzből finanszírozni. - Vattamány Zsolt polgármester a felvetésemre reagálva azt mondta, hogy a megítélt 3,5 millió forintot végül nem költötték el teljesen. Azt is megjegyezte, hogy miután ez ingyenes program volt, bárki részt vehetett rajta, ennek megfelelően nem Bajkai István magánrendezvényét támogatta a kerület – idézte fel Népszavának a képviselő-testületi ülésen elhangzottakat Moldován László, aki szerint viszont ez az érvelés több szempontból is sántít. A koncertet például már napokkal korábban hirdették, a szórólapokon pedig Bajkai István képe volt a középpontban, így háttérbe szorította a többi fellépőt, Nótár Maryt, Zámbó Krisztiánt, Csongrádi Katát, de még Fásy Zsülikét és Fásy Ádámot is. - Egy április 7-i koncert esetében, amelyen fellép az egyik képviselőjelölt, amúgy sem lehet másra gondolni, mint hogy kampányrendezvényről van szó. A Klauzál térre kilátogatók ráadásul csülkös bablevest is kaptak – tette hozzá az LMP-s politikus. A polgármesteri választ ennek ellenére a képviselő-testület elfogadta.

Az ügy pikantériája, hogy a rendezvény lebonyolításáról szóló, az Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft.-vel kötött szerződést akkor még alpolgármesterként maga Bajkai István írta alá. A megállapodás szerint a bruttó 3 millió 490 ezer forintos összegért a cég vállalja a rendezvény területének biztosítását, őrzését, takarítását, valamint a sörpadok, aggregátor beszerzését. Az Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft. gondoskodott a szórólapokról és a plakátokról, valamint az egyéb felmerülő feladatok ellátásáról. Azt nem tudni, hogy a fellépők esetleges juttatásait miből fizették, a szerződésben ugyanis erre nem térnek ki külön. Bajkai István zongorásként lépett fel, az egész koncertet pedig videóra is vették az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Zenebutik nevű tévécsatornának.

A kampány során egyébként mindent bevetett a fideszes jelölt, a helyieknek például a saját nevével ellátott tojást, tejet, valamint ingyenes kutyapiszok-gyűjtő zacskót is osztogatott. Ezeket állítása szerint saját pénzből vásárolta. Bajkai István nem csak az április 7-i koncerten mutatta meg zongoratudását, márciusban ugyanis Caramelt kísérte – szintén az egyik kerületben tartott rendezvényen.

Mindezek ellenére végül elvesztette a választást, a Demokratikus Koalíció színeiben induló Oláh Lajos ugyanis a szavazatok több mint 45 százalékát kapta, míg a kormánypárti jelölt csak 37 százalékot szerzett. Bajkai a Fidesz listáján azonban a 20. helyen szerepelt, így beülhetett a parlamentbe.

Az előkelő hely nem véletlen, korábban ugyanis több perben is ő képviselte az Orbán-családot. A Magyar Időknek adott interjúban ezzel kapcsolatban azt mondta, "büszke vagyok arra, hogy a miniszterelnök úrnak jogi tanácsot adhatok, illetve hogy ügyvédként is számíthat rám. Úgy gondolom, hogy szakmai elismerés is, hogy őt képviselhettem bizonyos ügyekben”. Ügyvédi irodája is sikert sikerre halmoz, a Miniszterelnökségtől például milliárdos megbízásokat kapott közbeszerzési és jogi tanácsadásra. Az ügyben kerestük az önkormányzatot is, eddig azonban nem érkezett válasz.