Parlament;LMP;eskütétel;propaganda;Hadházy Ákos;korrupcióinfó;Európai Ügyészség;

2018-06-04 21:53:00

Üres parlamentben tette le esküjét Hadházy Ákos

Az LMP-s képviselő szerint Kövér László büntetni akarta a kései időponttal, de ő kifejezetten örült, hogy nem kellett részt vennie a kormánypártokkal közös ünneplésben.

Nem volt akadálya annak, hogy Hadházy Ákos is letegye parlamenti esküjét: az LMP-s politikus iratait már korábban megvizsgálta a mentelmi bizottság, így nem került olyan helyzetbe mint a Párbeszéd és az LMP új képviselői, akiknek június 4-i eskütétele kényelmi okok miatt maradt el az Országgyűlésben.

Hadházy a napirendi felszólalások és szinte az összes honatya távozása után, négy ember előtt tette le esküjét – ilyen késői időpontot kapott ugyanis amiatt, hogy korábban nem akart részt venni a parlament  hivatalos nyitóülésén,ahol a kormánypárti képviselők is jelen voltak.

„Gondolom, Kövér László házelnök meg akart leckéztetni az időpont kiválasztásával, de csak szívességet tett vele. Nekem lett volna kellemetlen fanfárok zúgása mellett esküdni, miközben nem tartom legálisnak a választásokat, és azok eredményét. Ha elfelejtjük, hogy jött létre ez a parlament, a következő is így fog megalakulni” - mondta lapunknak Hadházy Ákos.

A politikus elmondta, a későbbiekben folytatja korrupcióinfóit, fő céljai azonban a kormányzati propaganda betiltatás, a bíróségok védelme lesznek, és küzdeni fog azért is, hogy Magyarország minden kormányzati erőfeszítés ellenére csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez. Tudom, hogy, különféle törvényjavaslatok beadásától nem fog megremegni a rendszer, de bízom benne, hogy a parlamenti pártokra, és a parlamenti erők együtt képesek a változás kikényszerítésére - hangsúlyozta Hadházy.