Rónay Tamás;

Németország;Merkel;

2018-06-13 07:31:00

Mindenki Angela Merkel kancellárra figyel

Donald Trump elnök azzal, hogy a G7 csúcs után elszigetelte az Egyesült Államokat, felértékeli Németország szerepét a világpolitikában.

Donald Trump botránya a G7 csúcstalálkozóján egész Európát megdöbbentette, de sok amerikai is aggódik amiatt, milyen következményekkel jár a hagyományos transzatlanti kapcsolatok felrúgása. Ám Európa előtt számos más kihívás áll. Senki sem tudja megmondani, milyen következményekkel jár a Brexit, milyen hatást gyakorol a menekültválság a kontinens politikájára. A kontinens jövője forog kockán, ezért mind erőteljesebben merül fel a kérdés: milyen szerepet játsszon Németország.

A gazdasági-pénzügyi válság nyomán különösen megnövekedett Németország szerepe. Angela Merkel kancellárnak köszönhetően sikerült túlesni a gazdasági és pénzügyi válságon, komoly hitelekkel segítették a súlyos adósságcsapdába jutott államokat. A csődöt elkerülték, ám amint a március 4-én megrendezett olasz parlamenti választás is megmutatta, a megszorítás politikája rendkívül népszerűtlen volt az adott országokban, így a német szigornak súlyos politikai következményei lettek.

Németország diktált Európának, ennek nyomán azonban a hatalmi viszonyok szépen lassan megváltoztak az egyes európai országokban. Olaszországon kívül Spanyolországban és legfőképpen Ausztriában is komoly politikai változások történtek. Egyértelmű a trend: mind erősebbekké válnak a szélsőséges, populista pártok. Más európai államokban is megfigyelhető ez a trend, még Németországban is, ahol tavaly bekerült a parlamentbe a jobboldali radikális Alternatíva (AfD), amelynek népszerűségi mutatója már megközelítette a szociáldemokratákét.

Azzal, hogy hónapok után eldőlt, továbbra is a keresztény uniópártok és a szociáldemokraták alkotta nagykoalíció irányítja Németországot, eldőlt az is, hogy Berlin vezető szerepe továbbra is megkerülhetetlen lesz. Németország nélkül elképzelhetetlen lenne az egységes és hatékony Európai Unió. Ám a német kezdeményezések mind nagyobb ellenállásba ütköznek Európa más pontján.

Különféle frontok alakultak ki az Unióban. A visegrádi országok elutasítják a menekültek kvóták szerinti befogadását. Igaz, bármit állítson is a magyar kormány, nem lehet egységes V4-ekről beszélni. A lengyel kormány előszeretettel húzza elő a német kártyát, Mateusz Morawiecki kormánya nem egyszer épített a lengyelek németellenességére. Budapesten ilyentől nem kell tartani, amint Prágában és Pozsonyban sem. Sőt az EU-ban Angela Merkel az egyedüli politikus, aki még valamennyire képes kordában tartani a magyar miniszterelnököt.

Ez azonban csak az egyik konfliktusforrás. Létezik egy észak-dél ellentét is, amely szintén a gazdasági válsággal vált szembetűnővé. A „gazdag északiak”, Németország vezetésével, jelentős hitelekkel segítették az adósságcsapdába került déli országokat. A megszorításokat azonban nagyon megérezte a lakosság. Görögország kis híján csődöt jelentett, de Spanyolország, Portugália és Olaszország is megérezte a reformintézkedéseket. Ezek az országok azzal vádolják Berlint, hogy ki akarja aknázni ezen államok sanyarú helyzetét, például azzal, hogy kereskedelmi többletet alakít ki velük szemben. Az olasz, illetve a spanyol kormányváltással azonban olyan vezetés került hatalomra ezen országokban, amelyek nem értenek egyet Angela Merkel gazdaságolitikájával. Megjósolhatatlan, ki húzza majd a rövidebbet. A görög példa azt mutatja, hogy csak Németország nyerhet, hiszen ha bizonytalan helyzet alakulna ki, menekülni kezdenének a befektetők, s csőd közeli helyzet alakulhat ki. Portugália azonban egészen más utat járt be. A baloldali lisszaboni kormány felvizezte a reformprogramot, s éppen növelte az állami kiadásokat, hogy serkentse a fogyasztást. Ez a recept egyelőre működőképesnek tűnik, s ezt tartja mintának Pedro Sánchez nemrégiben beiktatott spanyol szocialista miniszterelnök.

A tavaly francia elnökké választott Emmanuel Macronnak sikerült háttérbe szorítania az azóta átkeresztelt Nemzeti Frontot. Rácáfolt az uralkodó európai trendre azzal, hogy egyértelműen Európa-párti programmal választották meg Franciaország élére. Azóta átfogó javaslatokat tett az Európai Unió, illetve az euróövezet megújításáért. Ám elképzeléseinek németországi fogadtatása is mutatja, mennyire meg van kötve a kancellár keze. Lehet ugyan, hogy Merkel a lelke mélyén egyetért a javaslatok zömével, ám a keresztény uniópártok minden francia javaslatot kétkedve fogadnak, mert attól tartanak: arra megy ki a játék, hogy Németország fizessen mások helyett. Pedig a kancellár is jól tudja, elengedhetetlenek a reformok, hiszen az Európai Tanács megosztott a Brexit, a menekültválság, illetve a pénzügyi politika miatt. Ha marad ez az állapot, akkor félő, hogy működésképtelenné válik az Unió. Erre kell mielőbb megoldást találni. Macron úgy véli, a kétsebességes Európa a jövő útja, amit különösen azok az országok elleneznek, amelyek még nem vezették be a közös európai valutát. Kivált Magyarország, Lengyelország és Csehország tartja elfogadhatatlannak a felvetést.

Merkel későn, bő egy hete válaszolt Macron felvetéseire. A késlekedés oka, Németországban a 2017 szeptemberi választás után szokatlanul lassan állt fel az új kormány, s dőlt el az, hogy nagykoalíció marad hatalmon. A kancellár reakciója egyértelmű volt: változtatást akar, de nem óhajt olyan jelentős átalakulást, mint amilyet a francia köztársasági elnök javasolt. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a kancellár lesöpörte volna az asztalról a francia javaslatokat. Erről már csak azért sem lehet szó, mert Németországnak szüksége van a franciákra, a német-francia-tengely nélkül elképzelhetetlen az Unió elengedhetetlen reformja. Túl sok belső és külső kihívás éri az EU-t ahhoz, hogy sokáig halogassák ezeket az intézkedéseket.

Merkel és Macron június végéig ígérték közös javaslataik közzétételét. Látható azonban, hogy a francia elnök nem mond le egykönnyen eredeti javaslatairól, talán nem is óhajtja átadni „Európa terepét” a kancellárnak. Ezért arra is kész, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon a német kormány fejére. Ezért érdekes szövetségeket is köthet. Fontos partnere lehet Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök, vagy akár Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, bár utóbbi politikai súlya azért korlátozott.

Macron minden alkalmat megragad, hogy rámutasson a reformok szükségességére. Legutóbb Aachenben, a Károly-díj átadóján fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait. „Ne legyünk gyengék, széthúzóak, ne féljünk és ne várjunk tovább” - hangoztatta. A publikum soraiban Angela Merkel is helyet foglalt, így egyértelmű volt, kinek is szólt az üzenet. A francia elnök legfontosabb javaslatai közé tartozik a közös uniós pénzügyminiszteri tisztség, illetve ez euróövezeti védelmi alap létrehozása, amely a bajba jutott országoknak segítene. Ezek a felvetések azonban nagyon nincsenek Németország ínyére.

Merkel elsősorban nem is az euróövezet átalakításával kapcsolatban kényszerült védekezésre, hanem a menekültválság kapcsán. E tekintetben lesz a legnehezebb közös nevezőre hozni az Európai Unió tagországait. 2015 szeptemberében ugyan még tömegesen engedte be a menekülteket, ugyanakkor ő is kénytelen volt változtatni menekültpolitikáján, nemrégiben a berlini kormány azt közölte, Afganisztánba is vissza lehet toloncolni a bevándorlókat.

A világpolitikai folyamatok alapján egyértelmű: az EU egységre van ítélve, csak így válhat számottevő szereplővé. Ha valaki az összefogás útjába áll, az rosszabb esetben az Unión kívül találhatja magát.