Franciaország;Párizs;túszejtés;

2018-06-12 20:42:00

Túszokat ejtett egy férfi Párizs belvárosában

Túszejtés történt kedden Párizs belvárosában, a biztonsági erők a helyszínen vannak – közölte a prefektúra a Twitteren. A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a túszejtő egy épületben barikádozta el magát egy belvárosi ház földszintjének belső udvarán, egy informatikai cég irodájában, azt állítva, hogy robbanószerkezet van nála és legalább két túszt ejtett. A rendőrség szerint a férfi azt közölte, hogy az iráni nagykövettel szeretne beszélni.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifele menekülő terhes nőt is megütött.

A Le Monde című napilap úgy tudja, hogy a rendőrséget 4 óra előtt tíz perccel riasztottak szemtanúk, az elitalakulatok fél 5 órakor érkeztek a helyszínre, ahova a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak ki. A rendőrségnek sikerült kapcsolatot kialakítani a túszejtővel, és jelenleg is tárgyalnak vele. A férfi azt állítja, hogy van egy tettestársa az épületen kívül. A rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hány ember lehet a túszejtővel, illetve az épületben, mert elképzelhető, hogy többen is elbújtak.

A túszejtő személyazonosságról semmit nem közölték a hatóságok. A helyzet „nagyon zavaros” a tájékoztatás szerint, a helyszínt a rendőrség elitalakulatai biztosítják, a környéket lezárták a forgalom elől. A sűrűn lakott belvárosi kerültben minden üzlet és kávéház bezárt. Rendőrségi források szerint a férfi indítékai egyelőre ismeretlenek, de a jelek nem terrortámadásra utalnak.