időjárás;előrejelzés;csapadék;napsütés;

2018-06-13 20:54:00

Viharos szelet és esőt hozhat a csütörtök

Csütörtökön erősen felhős vagy borult égkép lesz jellemző, csak kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Összességében sokfelé valószínű több alkalommal eső, zápor, keleten helyenként zivatarok is kialakulhatnak, igaz már kevésbé heves kísérőjelenségekkel. Hajnaltól a szél egyre nagyobb területen északiasra fordul és az Alföld délkeleti részeit leszámítva megerősödik, sőt a Dunántúlon és a Zempléni-hegység körül viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között várható, de a 24, 25 fok körüli értékek csak az Alföld délkeleti, keleti részein lesznek jellemzőek.

Csütörtökre az eső miatt tizenkét megyére (Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, az érintett területeken 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat.

Forrás: OMSZ

Forrás: OMSZ

Felhőszakadás veszélye miatt hét megyében (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok) figyelmeztetnek.

Forrás: OMSZ

Forrás: OMSZ

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Dunántúlon nagy területen megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 20 és 26 fok között alakul.

Szombaton szakadozott, változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Több helyen valószínű zápor és zivatar. Az északkeleti szél helyenként megélénkül, zivatar idején viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között várható.

Vasárnap napos és erősen felhős időszakok váltakozhatnak. Több helyen valószínű zápor, zivatar. A változó irányú szél csak zivatarban erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.