MTA;propaganda;Figyelő;Magyar Tudományos Akadémia;listázás;

2018-06-19 22:02:00

MTA-kutatókat listáz a Figyelő

Újabb listázásba fogott a Figyelő: ezúttal az MTA kutatói kerültek sorra. A lap ünnepli, hogy az Akadémia pénzeinek elvételével a kormánynak nagyobb rálátása lesz a kutatóintézetek munkájára. Ennek szükségességét pedig tudósok már-már véletlenszerűen válogatott, ideológia-vezéreltnek bélyegzett tanulmányainak sorolásával igyekszik alátámasztani. A szerzőket névvel, fényképpel listázza a cikk.

A legutóbbi, jogvédőket, újságírókat és civileket támadó listája után újabb névsort tett közzé a Figyelő - most az MTA nekik nem tetsző kutatóit írták össze. A tudósokat fényképpel felsoroló írás jól láthatóan azt hivatott "igazolni", hogy a kormány Palkovics László minisztériuma alá rendelte az Akadémia költségvetésének közel felét, mintegy 25 milliárd forintot. A döntésnek hála ezután a tárca közvetlenül beleszólhat, hogy mivel foglalkozzanak az MTA kutatócsoportjai.

Az irányt is kijelöli a figyelo.hu-n kedden szerző nélkül megjelent szöveg: a kormány által nemrég feltalált "demográfiai krízist" visszhangzó munkákat hiányolják. "Azt gondolnánk, hogy itt a valós társadalompolitikai folyamatokat követő, a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák sorakoznak a polcokon" - írják. De, mint megállapítják, ezeket a megátalkodott kutatókat a "gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja". Bármit is jelentsen ez.