gázolás;házi őrizet;kokain;Dózsa György út;M. Richárd;

2018-06-21 12:14:00

Kimenőt kapott M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló

Megint az utcára mehet a kecskeméti maffiaperben elítélt férfi, akit egy két ember halálával járó balesetben vált újra gyanúsítottá. Most nagymamája temetése miatt kapott kimenőt.

Egy gyászszertartás idejére elhagyhatja házi őrizetét a Dózsa Györgyi úti gázolóként ismertté vált M. Richárd -tudta meg a Blikk.

A férfi tíz hónapja otthoni őrizet alatt áll: közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják, mivel egy bérelt Mercedest vezetve tavaly májusban egy Citroennel karambolozott Dózsa György úton. Az ütközésben ketten haltak meg – egy buszmegállóban álló férfi és a Citroën utasa – a másik autó sofőrje pedig szintén gyanúsítottnak számít az eljárásban.

M. Richárdról azonban a baleset után sorra derültek ki az egyre komolyabb ügyek:

Mindennek ellenére a férfi nem került előzetes letartóztatásba. Azután sem, hogy később a 444.hu videójából kiderült: a baleset után egy hónappal ismét jogosítvány nélkül vezetett. Az eljárás alatt álló M. Richárd nyugodtan ment el nyaralni a Seychelle-szigetekre is barátnőjével, aki ellen szintén nyomozás folyt súlyos testi sértés gyanúja (egy nő megverése) miatt. A férfit hazatérése után elfogták, de „egészségügyi problémák” miatt pár napon belül kórházba, később aztán házi őrizetbe került. A Blikk egyébként úgy tudja, hogy veleszületett szívbetegsége van (kérdés, hogy erre miért nem gondolt akkor, amikor kokaint használt).

M. Richárd most a temetés miatt elhagyhatja őrizetét. Erre már korábban is lehetősége nyílt, rendőrségi engedéllyel orvosi vizsgálatra mehetett, de visszaélt a helyzettel, és a vizsgálat után nem haza, hanem egy budai étterembe ment. Házi őrizete elvileg augusztus végéig tarthat a bulvárlap szerint.