USA;felvonulás;Észak-Korea;

2018-06-26 17:19:00

Elmarad az Egyesült Államok szapulása

Régi hagyomány érhet véget Észak-Koreában: idén elmarad a szokásos, amerikai imperializmus elleni felvonulás, amelyen a koreai háborúban elszenvedett sérelmekre emlékezett, és az Egyesült Államokat szapulta általában a phenjani tömeg.

Az észak-koreai vezetés nem adott magyarázatot arra, hogy miért marad el idén az esemény – írta az Associated Press –, ám vélhetően az Egyesült Államok és Észak-Korea közti nyitás egyik szimbolikus gesztusaként értelmezhető. Kim Dzsong Un és Donald Trump június 12-i szingapúri történelmi találkozójának egyik eredménye az volt, hogy az észak-koreai vezető ismételten hangsúlyozta elkötelezettségét a félsziget atommentesítése mellett, az amerikai elnök pedig bejelentette, hogy felfüggesztik az Egyesült Államok és Dél-Korea között évente megrendezett közös hadgyakorlatot, amely mindig is rendkívül zavarta a phenjani vezetést. Elemzők azonban figyelmeztettek, hogy a nagy szavak ellenére a közösen szignózott dokumentum nyelvezete igen homályos, és hiányoznak belőle a konkrét, rezsimmel szembeni követelések. A két nemzet ennek ellenére átütő sikerként értékelte a csúcstalálkozót, s ezért is tekinthetett el Kim Dzsong Un az antiimperialista felvonulás megrendezésétől.

„(Az esemény elmaradása) annak a jele, hogy Észak-Korea eléggé magabiztos az Egyesült Államokkal folytatott kapcsolatfelvétel erejében. Szeretnék, ha odahaza pozitívabb lenne a közhangulat, és egyúttal konstruktív jeleket akarnak küldeni a nemzetközi közösségnek” – mondta egy volt amerikai diplomata, Minta Ora a The Guardiannek. „A végső céljuk egyrészt az, hogy előrehaladást érjenek el az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások terén, vagy, ha ismét feszültség alakulna ki, Washingtont tudják okolni érte” – tette hozzá a régiót jól ismerő szakértő.

A brit napilap emlékeztetett, hogy a hetekig tartó eseménysorozatot megnyitó „parádén” a résztvevők hagyományosan Amerika-ellenes szlogeneket kiabálnak, karikatúrákat ábrázoló plakátokkal vonulnak, s közben az öklüket lóbálják. Az elmúlt években arra is volt példa, hogy speciális bélyeget adtak ki az alkalomra, amely az Egyesült Államok rombolását ábrázolta.