Egy titkos expresszionista

Publikálás dátuma
2018.06.28 07:47

Fotó: /
Gábor Marianne festményein minden groteszk egyértelművé válik. Képeinek témái érvényesek maradtak ma is, de ehhez a művész nem éppen szenvtelen világlátása kellett, és az a soha nem demonstrált, de annál erősebb – mondjuk ki újra – egyszeri expresszionizmus.

Kitűnő a környezet. Egy pesti bérház üveggúlával befedett udvara, korlátlan fény, fehér falak, fehér ülőalkalmasságok – még az üvegtetőn át jól látható emeleti vakolatomladékok, feldúcolások kontrasztja is a tér derűjét, békéjét hangsúlyozza.

Többszörösen alkalmazkodva Gábor Marianne festészetéhez. Az első látásra békés témákhoz és derűs színekhez, a Padre, egy szóra bohócorrú tisztelendőjéhez, a Tengerparti nénikék guruló dimenzióihoz, a Gráber Lajos zenetanár nagy művészkalapjához és laza csokornyakkendőjéhez. A vitorlás tompa sárga oldala mégiscsak világít a Pihenő bárkásokon, mert mögötte a tenger harsánykék, ha koptatott is a foltja, tengerparti levegő szűri a Terasz komplementer árnyalatait, és ez a színvilág emeli a portrékat, jeleneteket groteszk színes grafikánál teljesebbé. Öregedő krumpliorr, álmos anyókaszemek, nehézkes testek – a jellemrajzok lehetnének karikatúrák. De a nem éppen daliás zenetanár háta mögött a sárga mező úgy világít, mint középkori mozaikokon és ikonokon az arany háttér, a tengerparti öregasszonyok puha gömbölydedségét felmagasztosítja egy aggályos-finoman pöttyözött, ívelő napernyő, és Olga néni fekete ruháján a diadalmas, már-már plasztikusra festett fehér pettyek cáfolnak minden anyókás gyöngeséget.

Aztán az oldalteremben minden groteszk egyértelművé válik. A Cadik szeme sírós, és a füle nagy, de a szakálla, haja olyan brutálisan fehér, olyan szemcsés-goromba a festék, és durva rétegén annyi a nyilván ecsetnyél végezte kaparás, hogy egymagában megjelenít drámát, szenvedést, tragédiát. Nem kell az Édesapámig eljutni, az 1944 évszámot elolvasni, a festő szüleinek sorsát ismerni ahhoz, hogy a csupa fekete-fehér, csupa izgatott kaparás, és mégis csupa monumentalitás portrén megérezzük ezt a költői feszültséget.

Gábor Marianne festészetében az Üldözöttek (több kép viseli ezt a címet) nem szentek, nem pátoszos vértanúk, emberek. Gombszemű szomorkodók, időnként a kiszolgáltatottságtól közönyös arcúak, máskor már-már gyerekrajz szerűen bizonytalan-kuszák. Ettől lesznek hitelesek, különlegesek, felejthetetlenek a hatalmas, soha ki nem merülő témakörben. A Bóher szeme riadt, de kalapja ferde és haja, oldalszakálla képtelenül okkersárga, következően a festő „jellemlátomásaiból”, gyöngéd és szeretett fölényéből, amelyet Molnár Gál Péter lassan fél évszázada rögzített. És amelynek hordozója – akárhogy is vesszük – egy sajátos és saját expresszionizmus.

Az izmus, amely mindig is egyéni változatokban, szuverén értelmezésben termett remekműveket a hazai huszadik században. Ám amennyire nem hasonlít Gábor Marianne festésmódja a Die Brücke kihívó és a Der Blaue Reiter szenvedélyes expresszionizmusához, annyira különbözik Egry vagy Derkovits expresszivitásától is. És ez a karakterekre reagáló, formaadásában nyugtalan, színvilágában minden finomsága mellett is felszabadult piktúra tette lehetővé olyan tárgyak, egyéniségek – világ – hiteles és érvényes megfogalmazását, amely jelenségeknek az időszerűségében már kezdtünk nem hinni.

Beszélgető asszonyok, vízparti bámészkodók, utcai eszmecsere – ilyen, hasonló zsánereket csaknem száz évvel a Gábor Marianne-képek előtt festett errefelé Deák Ébner Lajos, Aggházy Gyula, jó esetben Hollósy Simon. Hogy ezek a jelenetek-témák mégis érvényesek voltak a huszadik század hetvenes éveiben, és érvényesek maradtak ma is, ahhoz a festő nem éppen passzív, nem éppen szenvtelen világlátása kellett, és az a soha nem demonstrált, de annál erősebb – mondjuk ki újra – egyszeri expresszionizmus, amelyet a Szép utcában nem lehet nem felismerni.

INFO: Gábor Marianne

Jászi Galéria a Széphárom Közösségi Térben, június 30-ig

Bővebben: https://www.gyularozsa.com

2018.06.28 07:47

Elhunyt Papp Tibor

A József Attila-díjas alkotó szerdán, élete 83. évében halt meg.
Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten, élete 83. évében halt meg – közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel. Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Szent József Gimnázium jogelődjének intézményében, a Piarista Gimnáziumban kezdte meg, majd az egyházi iskolák államosítása után a rendszernek nem tetsző családi háttere miatt a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A kommunista diktatúrában családját osztályellenségnek tartották, ezért érettségi után kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Így az egri Lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten dolgozott. Az 1956-os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból. 1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol szabadhallgató lett a Sorbonne-on, közben a Szabad Európa Rádió, valamint a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is. 1962-ben barátaival, pályatársaival közösen megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, a hetvenes évek elejére avantgárd irodalmi fórummá váló Magyar Műhelyt, amely 1989-ig Párizsban jelent meg, a rendszerváltás után pedig Budapesten jelenik meg. Papp Tibor 1985-től a Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke, tagja volt a Société de Bibliologie et de Schématisationnak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetőjévé választották. 1992-ben a Francia Írószövetség vezetőségi tagja lett, 1997-ben a Le Temps des Cerises könyvkiadónál a Collection Union des Écrivains sorozat igazgatójává nevezték ki. Egyik alapítója és szerkesztője volt a vizuális irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert fórumának, a Magyar Műhelynek, a d'atelier című folyóiratnak és könyvkiadónak, valamint az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnak, a párizsi Alire-nek is. A kilencvenes évek elején újra megtalálta Budapesten otthonát, Párizst pedig megtartotta második hazájául. Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, önéletrajzi ihletettségű regényeket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. Ő alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort: a Disztichon Alfa (1994) mágneslemeze hatmilliárd verseskötet anyagát rejti. A 2000-ben megjelent Hinta-palinta című művében a generált verseken, szövegen kívül a költő már vizuális költeményeket és hangverseket is létrehozott az általa írt számítógépes programmal. A Magyar Írószövetségben több cikluson át volt választmányi tag. Munkásságáról két monográfia jelent meg: Bohár András Papp Tibor című kötete 2002-ben, Kelemen Erzsébet Testet öltött szavak – Papp Tibor vizuális költészete című könyve 2012-ben. Irodalmi és közéleti munkásságát A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ismerték el. Temetéséről később intézkednek. 
Témák
irodalom
2018.07.19 10:31
Frissítve: 2018.07.19 10:31

Budapesten találkoznak a világ múmiái

Publikálás dátuma
2018.07.18 14:34
Mumifikálódott kezek – lelet a váci templom alatt talált földalatti kriptából
Fotó: Népszava/
Ókori egyiptomi, inka, középkori német és a természetes úton konzerválódott váci múmiákat is láthatnak az érdeklődők a fővárosi Világ Múmiái Kiállításon.
Múmia kiállítás lesz augusztus 16-án Budapesten, a Komplex rendezvényközpontban. Az amerikai tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével összeállított bemutató betekintést ad az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek vagy a középkori Németország életébe.  
A több száz lelet között az egyik legérdekesebb Baron von Holz, a harmincéves háború alatt elhunyt német nemesember mumifikált teste, de újra láthatóak lesznek a világhírű váci múmiák is, amelyeket a váci Fehérek templomának 1994-es felújítása során fedezték fel egy rég elfelejtett földalatti kriptában. A tárlat részeként egyiptomi állatmúmiákat és Nes-Hor egyiptomi pap mumifikálódott testét is bemutatják több más érdekesség mellett -tudatta a tárlatot szervező cég.
Mint az MTI-nek elküldött ajánlójukban írják, a testek egy részét szakrális célokkal, titkos rituálé keretében mumifikálták, míg mások a kripták, vagy lápok mélyén, természeti hatásra konzerválódtak; a tárlat látogatói pedig azt is megtudhatják, hogy az elhunytak hogyan öltözködtek, mit ettek, és milyen betegségek sújtották őseinket.
2018.07.18 14:34