A kancellár asszony nélkül

A menekülteket sugárzó mosollyal és zöld hivatkozásokkal is vissza lehet küldeni Afganisztánba - nyilatkozta Angela Merkel tavaly nyáron a TAZ-nak, a neves berlini alternatív napilapnak.

Ez már a politikai vég lenne? Sokan úgy gondolják, a kancellár ma még válogathat. Nyári parlamenti szünet, helyi választások, majd a decemberi CDU kongresszus Hamburgban. Talán az lehet az utolsó pont, ahol még felállhat. Egyre több elemző hiszi Németországban, hogy Merkelnek kormányon már csak hónapjai vannak hátra. Közép-Európa e tekintetben nem állít, nem hisz, s nem remél semmit. Ami itt igazán érdekes, hogy sem a német, sem az európai/nemzetközi baloldal nincs pánikban. Nálunk pedig legfeljebb csak az foglalkoztatja a szakértőket, hogy ha valami ilyesmi most megesne, akkor Orbán nemzetközileg még kirobbanthatatlanabbá válna. Ugyan már.

Németországban persze akkor egy új játék kezdődik. Annak idején, 1999 december végén Kohlt búcsúztatva, a Frankfurter Allgemeinében maga Merkel is megfogalmazta: ”a pártnak futni kell tanulni, bíznia kell a jövőben az öreg csataló nélkül, ahogy Kohl magát nevezte”. Most más a paci.

2015 óta Merkel az európai menekültválság központi alakja, ilyenként nyer, vagy ilyenként löki majd le a belső német vita. De már 2005 óta kancellár, s a mérleg is összetettebb. 2015 nyarán otthon még fontosabbnak látszott, hogy leépíti a hadkötelezettséget, hoztak valamilyen döntést az atomipar majdani leállításáról, s akkor még nem látszott ennyire központinak a menekültek ügye. Váratlanul kiszakadt azonban belőle (a tanácsadókkal nem volt egyeztetve, semmiféle megírt szövegben nem szerepelt, láthatóan belülről jött): “ ha most meg neki kell állnunk azért elnézést kérni, hogy a bajbajutottaknak barátságos arcot mutattunk, akkor ez nem az én országom“.

Merkel érzékeny a napi hatásokra, feszültségekre. Azóta igyekeztek beszabályozni a menekültek hétköznapjait. Mozgásterüket azonban nem kiterjesztették, inkább szűkítették. Többször nehezítették a családegyesítést (vagyis hogy egy kiérkezettet ne követhessen simán az egész család), megkönnyítették a kiutasításokat, sőt az államköltségen hazazsuppolást – különösen Afganisztánba. S ehhez is Merkel kellett.

Németország még mindig sok menekültet beenged, és ezek egy részének garantált jogokat is kínál. De szó sincs könnyes szemű házigazdákról. Korán, tulajdonképpen már 2015-ben Merkel egyfajta előválogatási rendszert vezetett be. Akikből valószínűleg simán válhat “elismert” menekült, azokat már az elején kiválogatják, s nekik szinte azonnal több jogot, nagyobb mozgástereket, kedvezőbb alkalmazkodási ösvényeket kínálnak. Ők azok, akiket a háború szülőföldjükön személyükben is veszélyeztetett, károsított. Ők a leginkább rászorultak. A többieket sem kergetik rögtön el, de ők valahogyan lógnak a levegőben - kisebb segítséggel, mozgástérrel. A németeknek elővezetett papírok persze sokszor pontatlanok, értelmezhetetlenek, sőt hamisítványok. És jön balról és jobbról is a kritika.

De ezekre a kancellárasszony láthatóan érzéketlen, habár szokott beszélni arról, hogy nem kellene szégyellni: sokan csak életszínvonalat akarnak, valójában gazdasági menekültek. Ez is rendben lenne, viszont akkor Németország válogathat. Egyesekre, például idősápolókra, tömegesen szüksége lenne, másokra nem annyira. Szabad-e egyáltalán embereket a hasznosságuk szerint osztályozni? - faggatja egy riporter. Ne nevezzük ezt osztályozásnak, végül is emberekről van szó, de hát valahogy különbségeket kell tenni. Az afrikaiakkal sem lenne semmi baj, ha tanulni, vagy dolgozni jönnének, ezeket az életstratégiákat felvállalva. Ha világos lenne, kikkel van dolgunk… Majd hosszasan magyarázza, hogy ő keresztényszocialista.

Merkel korábban saját vezérkarában, személyi vitákban nagyon határozott volt, gyorsabban csapott szájon, mint ahogy valaki az ellenkezését megfogalmazta volna. Ma, például a bajor határellenőrzési vitában, türelmes. Feltűnően az. Sokak szerint mert gyenge, sőt védtelen. Elfolyt az ereje, s nem látni, honnan jönne az újabb energia. S mert ezt a többi brüsszeli focista is észleli, bármennyire rossz ez a közép-európai progresszívaknak, más sem akar kívülről Merkelbe fektetni. De fegyelmezett asszony, most még Orbánnal szemben is viselkedik.

A tipikus CDU törzsszavazó polgárember, gyakran jobboldali. Merkelért ugyanakkor még ma is inkább a baloldaliak lelkesednek, ugyanakkor máshova szavaznak. Meddig lehet ezt a helyzetet fenntartani? Régi bázisával szemben végülis a szocdemeknek kellene a koalíciót mesterséges lélegeztetéssel megmenteniük. Ideológiailag működik a dolog, de meddig tudják azok a pumpát működtetni?

Merkel most az egész világot szeretné Berlinből/ben stabilizálni, de ami ebből kijön, inkább stagnálásnak látszik. Eddig személyesen is sokat mozgott, most kevesebbet, de ez sokaknak nem-mozgásnak, sőt gyengeségnek tűnik. Egyre nagyobb az a csoport, amely még mindig rokonszenvezik Merkellel, de a napi politikáját már kezdi utálni.

A kormányzás azonban elsősorban a hatalomról és nem a különböző humanitások ütköztetéséről szól. Ráadásul Merkel olyan sokáig működtette az egészet, hogy most a hiteles vitához új politikusarcok kellenének. Ilyenek meg is jelennek, de Közép-Európához nincs különösebb affinitásuk, és az “orbánozás” alig érdekli őket; ha valamibe mégis belevágnának, akkor az az új európai integráció új többfokozatos modellje lenne, és Magyarország ebben láthatóan nem önálló játékos. Merkel szerepének átvállalása azonban otthon az SPD-re jól hatna: az ugyan egy politikai szívroham után még létezik, de Merkel távozása felélesztő mentőeszközként, defibrillátorként hathatna, hogy a párt szívműködése valahogy helyreálljon.

A helyzet érdekes, vagy legalábbis szokatlan. A hatalom elolvadt, Merkel most még maradt. Évekig beszéltek arról, hogy a kancellár valójában egyensúlyozott a pártjában. A friss elemzések szerint a CDU-nak határozottan nincs baloldala. Jobboldali alakokból többféle is van, de ezek törzsválasztóik és a saját karrier-elképzeléseik szerint mások. Az ideológiák itt másodrangúak, karrieristák között pedig egy gyakorlott politikus könnyen egyensúlyozik. De közben a progresszív közönséggel sokat nem foglalkozhat.

A menekültvita árnyalatai mellett azonban gyorsan felértékelődik egy teljesen más konfliktusforrás, az autóipari. Sok éven át az autóipari főnökök bejáratosak voltak Merkelhez. Ő meg legújabban abbahagyta a mosolygást azok nyilvános látogatásaikor. Elvégre környezeti ügyekben “megtévesztették” a világot - az Audi főnökét néhány nappal ezelőtt ültették le (erről részletesen a IV. oldalon olvashatnak - a szerk.). És épp ezek voltak a magyar járműipar beruházói és politikai patrónusai. Akárhogy is alakul, külső klientúrára most nem lesz idejük, türelmük. Ebben az üzletágban különben nem volt különbség Gyurcsány és Orbán vendégszeretete között. De a német autóipart igazán nem érdekelte a magyar belpolitika. Nem tudom, milyen magasba ért fel a magyarok patronázsa: biztosan mindenki próbálkozott magasabbra jutni. S most a német járműipari lebukások szükségszerűen – legalábbis részben – lemeztelenítik a magyar politikai kapcsolatokat is.

A magyar kormány-elitnek most imádkozni kellene az évek óta kiürült Balkáni Menekültösvény feléledéséért. Ha ismét sok ezer ember érkezne - mert például Erdogan kitessékelne országából egy csoport szíriait - Berlin és München felé rajtunk keresztül, az Orbán-kerítés felértékelődne. Ha használnak bennünket, akkor a német kormány is rugalmasabb lesz. S közben esetleg bizonyos autógyártási reformok is befutnának…

2018.06.30 09:30
Frissítve: 2018.07.02 13:25