vagyonkezelés;Orbán;

2018-06-29 08:13:00

Vagyonkezek

Amily halkan intézte eddig az Orbán-kormány az állami társaságok irányítását, oly diszkréten tüntetik el a színről a legfőbb szervet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt. E szerepre még az Antall-kormány alapított központot. Igaz, akkor még csak a spontán privatizáció piszkosságait kendőzték el ily módon. Majd megalakult az ÁPV Rt., amelynek 15 éves fennállása számtalan fordulatos magánosítás, botrány és bűnügy emlékét idézi. De akkor még az ikonikus Pozsonyi úti székház is szinte nyüzsgött az újságíróktól. 2008-ban az MNV megalapításával a Gyurcsány-kabinet a privatizációról a vagyonkezelésre helyezte a hangsúlyt. Az MNV szerepére jellemző, hogy első vezérigazgatója, Tátrai Miklós egy mindennaposnak tetsző telekügylet miatt jelenleg börtönben ül, a jogi igazgató lábán pedig nyomkövető perceg. Ez nem kis mértékben a Fidesz ellenzékből indított támadássorozatainak tudható be, kormányra kerülvén pedig Polt Péter fejezte be az akciót.

Az állami vagyon 2010 óta - kétségkívül Orbánék ígéreteinek megfelelően - bővül. Immár közel ötvenezer milliárdról beszélünk. Ehhez képest az MNV a nyilvánosság felé rendkívüli szerénységgel viseltetik. Vezetőjéről, Szivek Norbertről talán csak annyi tudható, hogy a mára megszüntetett fejlesztési tárca eddigi irányítója, Seszták Miklós, valamint Tiborcz István kormányfői vő üzlettárs-ismerőse, illetve szívesen fenyeget állampolgári kötelességüknek megfelelően feljelentést tévő cégvezetőket. Pedig nem kétséges: az állami vagyonra Orbán udvartartása koncként tekint. Körükben a befolyás a hatalom mércéje. Habár az MNV el is végzi feladatát – vezetőket nevez ki és küld el, mandátumot ad, osztalékot szed -, a tolongókat inkább csak tereli. Bártfai-Mager Andrea vagyonügyi tárca nélküli miniszteri posztjának létrehozásával a miniszterelnök ezt ítélheti szükségtelennek. Már törölték is az MNV tulajdonosi joggyakorlói minősítéseit: vihette mindenki, amit akart.

Meglátjuk, hogy működik majd az Orbán-féle spontán vagyonkezelés.