nyolcaddöntő;foci vb;FOCI VB 2018;

2018-06-30 07:50:00

Most kezdődik az igazi világbajnokság

Franciaország és Argentína összecsapásával megkezdődik az egyenes kieséses szakasz. Este Uruguay és Portugália is összeméri erejét.

Pályafutása során még nem szerzett gólt az egyenes kieséses szakaszban, amelyben négy évvel ezelőtt Argentínának négyből három mérkőzése hosszabbításban, vagy büntetőpárbajban dőlt el.

A labdarúgó világbajnokságok történetében mindössze nyolc bajnokot avattak, ezek közül kettő pedig már a nyolcaddöntőben összekerült. Az 1998-as bajnok franciák és az 1976-ban és 1986-ban diadalmaskodó argentinok (Tv: M4 Sport 16.00) mérik össze erejüket a szombati első összecsapáson. Egyik siker sem tegnap volt, már csak ezért is fájó kudarc lenne bármelyik együttesnek a korai búcsú.

A franciák ugyan Dánia előtt megnyerték csoportjukat, egyik meccsükön sem játszottak különösebben jól: Ausztráliát egy büntetővel és egy öngóllal tudták legyőzni, majd Peru ellen szintén egy döcögős egygólos siker következett. A Dánia elleni zárómeccs pedig egyenesen unalomba fulladt, ugyanis mindkét csapatnak kielégítő eredménynek bizonyult a 0-0.

„Az igazi világbajnokság a csoportkör után kezdődik” – állítja sok szakember, arra alapozva, hogy a torna első szakaszában gyakran gyengébb teljesítmény is elég a továbbjutáshoz. Ezen a véleményen van többek között az egykori kiváló futballista, Ruud Gullit is, aki még a vb előtt az egyik nyilatkozatában kifejtette: „A csoportmérkőzések során nem érdemes túl jól futballozni, mert akkor minden ellenfél még jobban felkészül ellened. Elég, ha gyengébb teljesítménnyel 1-0-ra nyer az ember, és nem árul el túl sokat a játékáról, erejéről.”

A franciák valami hasonlót vittek véghez, az argentinoknál viszont jóval jobban döcögött a szekér. Már az Izland elleni 1-1 is nehezen magyarázható eredmény volt, a horvátoktól elszenvedett háromgólos fiaskó pedig megkongatta a vészharangokat.

A játékosok állítólag megpuccsolták Jorge Sampaolit, a hírek szerint a szövetségi kapitánynak nincs beleszólása a kezdőcsapat összeállításába, és még a cserékhez is Messitől kell engedélyt kérnie. Argentína végül majdnem úgy járt, mint a címvédő Németország, ám a dél-amerikaiak a 86. percben találtak egy gólt Nigéria ellen, így bejutottak a nyolcaddöntőbe. Az argentin csapat orrnehéz, a keretben hiába van ott Messi, Higuaín, Agüero, Dybala vagy Di Maria, ha a többi poszton nincsenek hasonló képességű játékosok. A franciáknak legalább van normális védelmük, erős középpályájuk, s ha Pogbáék jól ki tudják szolgálni a Dembélét, Mbappét és Griezmannt, akkor az argentinok jelenlegi formáját elnézve akár súlyos vereségbe is belefuthatnak. 

Hasonlóan pikáns összecsapásra van kilátás az esti kínálatban, Uruguay és Portugália (Tv: M4 Sport 20.00) küzd meg a nyolc közé jutásért. A dél-amerikaiak egyedüliként nem kaptak még gólt a tornán, ugyanakkor a támadójáték még döcögött a csoportmeccsek során. Óscar Tabárez tanítványai 1-0-ra verték Egyiptomot és Szaúd-Arábiát, majd jött az oroszok elleni 3-0-s siker, amely már adhat okot a bizakodásra. A két gólfelelős, Suárez (Barcelona) és Cavani (PSG) összesen 71 gólt lőtt a mögöttünk hagyott szezonban, míg a védelem tengelyében egy jól összeszokott páros, Godín és Giménez (mindkettő az Atlético Madrid játékosa) figyeli majd Cristiano Ronaldo rezdüléseit. A portugálok továbbjutása maximum egy méteren múlt Irán ellen a hosszabbításban, azzal azonban kár lenne vitatkozni, hogy a regnáló Európa-bajnoknak helye van a legjobb 16 között. Attól azonban már joggal tarthatunk, hogy a két csapat kockázatkerülő taktikája kevés gólos találkozót eredményez.